Városlista
2024. június 1, szombat - Tünde

Hírek

2013. Január 30. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Vegyesen fogadták a vállalkozások az őket érintő új adózási szabályokat

Vegyesen fogadták a vállalkozások az őket érintő új adózási szabályokat

„Az idei adócsomag-változások nagy részét már jól ismerik a hazai kis- és középvállalkozások.A megkérdezett kkv vezetők azonban úgy ítélték meg,hogy azok többsége nem lesz jelentős befolyással cégük helyzetére.Legpozitívabban a két új adónemmel, a kisvállalati adóval illetve a kisadózó vállalkozások tételes adózásával kapcsolatban nyilatkoztak a vállalkozások. Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, a kata beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kiva esetében azonban a tényleges regisztráltak aránya nem tükrözi az optimista várakozásokat. Legnegatívabban a helyi iparűzési adó módosítását ítélték meg a vállalkozások” – mondta Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A K&H december elején 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdezte arról, mennyire tájékozottak a 2013-as adócsomag őket érintő változásait illetően, és azok előre láthatóan milyen hatással lesznek vállalkozásuk helyzetére. „A kutatás adatai azt mutatják, hogy a kkv-k többsége már decemberben tájékozódott az idei adócsomag-változásokról. Viszonylag nagy eltérés tapasztalható azonban az egyes elemek ismertségét illetően. A 2013-tól életbe lépő új adózási szabályok közül a fordított ÁFA fizetéssel kapcsolatban a vállalkozások túlnyomó többsége jól informált, de közel hasonló arányban ismerik a pénztárgépeket az adóhatóság számítógépeivel összekötő szabályozást, amelynek azonban tényleges hatályba lépése egyelőre még kérdéses. Az újonnan bevezetett kisvállalati adózást és a kisadózó vállalkozások tételes adózását szintén nagyon magas arányban ismerték a megkérdezettek. Ezzel szemben a népegészségügyi termékadó módosítását, amely szerint ezentúl a NAV látja majd el az ezzel kapcsolatos feladatokat, a megkérdezett cégvezetők kevesebb, mint fele ismeri. Ennek oka az lehet, hogy ez a változtatás nem érinti a kkv-k teljes körét. Legkevésbé az újonnan bevezetett adókedvezményről, a szabad vállalkozási zónák kijelöléséről tájékozottak a vállalkozások. Ezt az új szabályozást a megkérdezett cégek alig harmada ismeri, holott az adókedvezmény mellett fejlesztési támogatást is nyújthat a vállalkozásoknak” – magyarázta az eredményeket Németh László.

Az egyes adócsomag változások ismertségén túl azonban még lényegesebb, hogy az említett újítások hatásait hogyan ítélték meg a vállalkozások.„A visszajelzések alapján a kkv-k jelentős része vélte úgy, hogy a módosításoknak nem lesznek különösebb hatásai a cég működésére. A vállalkozások a két új adónemmel kapcsolatban voltak leginkább bizakodók: a kisvállalati adóról (kiva) minden negyedik, míg a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) minden hetedik vállalkozás gondolta úgy, hogy pozitívan befolyásolja cégüket. Ez az arány azonban a kiva esetében a tényleges regisztráltak számában messze nem tükröződött, hiszen az NGM eddigi adatai alapján a katát több mint 50 ezren, a kivát azonban csupán néhány ezer vállalkozás választotta. Ennek oka feltehetően az lehet, hogy még december végén sem volt minden részlet ismert, így a vállalkozások inkább maradtak az eddig alkalmazott adózási szokásoknál” – mondta el a kkv szakértő.

A legnagyobb bizonytalanság a szabad vállalkozási zónák kijelölésével, illetve a népegészségügyi termékadó módosításával kapcsolatban tapasztalható. Az előbbinél a kkv-k 34 százaléka, míg az utóbbinál 27 százalékuk nem tudja még, hogyan fogja befolyásolni vállalkozásuk életét. A helyi iparűzési adó módosításához a legnegatívabb a kkv vezetők hozzáállása, minden ötödik megkérdezett kifejezetten negatívan értékelte a hipa módosítását.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 01. 08:29, szombat | Belföld

Meteorológia: pénteken Délnyugat-Dunántúlon, szombaton az észak-keleti országrészben lehetnek hevesebb zivatarok

Pénteken Délnyugat-Dunántúlon, szombaton az ország északkeleti felében kell hevesebb zivatarok kialakulására számítani - derül ki a HungaroMet Zrt. figyelmeztető előrejelzéséből.

2024. Június 01. 08:25, szombat | Belföld

Nagy István: jelentős az érdeklődés a termelői piacok létrehozására indított pályázat iránt

Jelentős az érdeklődés a vidéki termelői piacok létrehozására indított pályázati program iránt, a megítélt támogatás megközelíti a 13 milliárd forintot

2024. Június 01. 08:23, szombat | Belföld

Varga Mihály: kedvező értékelést adott a Moody\'s a magyar gazdaságról

\"Az imént érkezett a jó hír\": a Moody\'s kedvező értékelést adott a magyar gazdaságról, változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot - mondta a pénzügyminiszter a Facebook-oldalára szombatra virradóra feltöltött videójában.

2024. Június 01. 08:20, szombat | Belföld

Nagyon sok résztvevőre számítanak a szervezők a Békemeneten