Hírek
2017. Május 23. 09:46, kedd |
Helyi
Forrás: Kép és szöveg: Búz Csaba hadnagy
Vasúti szállítás előkészítése
Módszertani foglalkozást tartottak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái a hódmezővásárhelyi vasútállomáson.
A technikai eszközök vasúti szállítását a gyorsabb és hatékonyabb átcsoportosításkor szokták alkalmazni, illetve amikor olyan eszközöket kell nagyobb távolságra eljuttatni, amelyek a közúti közlekedésben nem vehetnek részt.

A módszertani foglalkozáson a nemzetközi és hazai gyakorlatokra készülő katonákkal megismertették a vasúti szállítással kapcsolatos feladatokat: a vasúti pőrekocsik (nagy terjedelmű gépek, berendezések, gépjárművek szállítására használható vasúti kocsi) előkészítését, a harc- és gépjárművek irányítását, a vasúti kocsira való felállást.

A több részből álló elméleti oktatás után a foglalkozáson résztvevők végignézték egy tényleges berakodás teljes folyamatát.

Ezt követően a harc- és gépjárművezetők - a járművek parancsnokainak vezetésével - a vasúti kocsin történő mozgást és a kiékelés mozzanatait, illetve a szállítási helyzetben lévő eszközökön a kötözési pontok, valamint hevederek használatával a stabil pozíció biztosítását gyakorolták.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 25. 10:27, csütörtök | Életmód
Agrometeorológia: nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre
A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. December 25. 10:24, csütörtök | Életmód
Influenza - 46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten tünetekkel
2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak
Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
