Városlista
2025. október 3, péntek - Helga

Hírek

2019. Április 29. 16:32, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Vannak, akik már „hazajárnak” Hódmezővásárhelyre

Vannak, akik már „hazajárnak” Hódmezővásárhelyre

Nagybányai középiskolások az Emlékpontban

Harmincnégy diák középiskolás és négy kísérőtanár érkezett Hódmezővásárhelyre a nagybányai Németh László Elméleti Líceumból a vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola vendégeként. A két iskolát közel két évtizedes kapcsolat köti össze.

Dávid Erzsébet, a nagybányai tanintézmény magyar szakos tanára, a csoport vezetője elmondta, hogy a vásárhelyi gimnazisták csoportját márciusban fogadták az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! programjának keretében, s most viszonozzák ezt a látogatást.

Pénteken a Máramaros megye székhelyéről érkezett tanulók előadást tartottak Németh Lászlóról a vendéglátó gimnáziumban, majd felkeresték az Emlékpontot, ahol Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történészének tárlatvezetésén Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmével ismerkedtek.

A vendégek programjuk során felkeresik Szarvast, majd a mártélyi tanösvényen a Holt-Tisza élővilágával ismerkednek, de látogatást tesznek Szegeden és Ópusztaszeren is. A csoportvezető elmondta: a két iskola húszéves kapcsolata során számos barátság született mind a pedagógusok, mind a diákok között, s a nagybányai vendégek közül sokan Hódmezővásárhelyre már szinte hazajárnak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport

Győzött a Ferencváros az Európa Ligában

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.