Hírek
2023. Január 25. 11:10, szerda |
Helyi
Forrás: Elek András Hódmezővásárhely - Ótemplomi Református Egyházközség
Vándorbotból pásztorbot
Berecz András ének- és mesemondó estje az Ótemplomban
A világirodalom ismert udvari bolondjainak, illetve kevéssé ismert magyar „bolondozók” történeteit eleveníti meg önálló estjén Berecz András Kossuth-díjas előadóművész, akinek Isten bolondja című előadását január 25-én este 6 órától tekintheti meg a hódmezővásárhelyi közönség a Református Ótemplomban.

Az Úr igazát és mosolyát nem hétköznapi módon hirdető alak elevenedik meg Berecz András ének- és mesemondó játékában, aki történetének karakterét egyrészt Shakespeare darabjainak vidám, csipkelődő, de az igazságot kimondó, bölcs bolondjaitól eredezteti, de az ún. „húsvéti kacagásból” is merít. E középkori spanyol hagyomány szerint nemcsak a prédikáló pap igyekezett hallgatóságát megnevettetni, hanem mesemondókat is hívtak a templomokba. Így „vándorként” érkezik Berecz András is szerdán este a Református Ótemplomba, ahol „színpadi barangolásai” során az okosbolond gondolatainak vándorbotja prófétai, hallgatóságát Isten igazsága felé terelgető pásztorbottá válik…
A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó előadás díjtalanul tekinthető meg Hódmezővásárhely főtéri templomában; kezdés szerdán 18 órakor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
