Hírek
2024. Március 18. 16:02, hétfő |
Életmód
Forrás: MTI
Újra igényelhető támogatás illegális hulladéklerakók felszámolására

Újra igényelhetnek támogatást illegális hulladéklerakók felszámolására önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházak is -
- mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn reggel a közmédiának nyilatkozva.
Raisz Anikó az M1 aktuális csatorna reggeli műsorának vendégeként kiemelte: a kormányzat, illetve az EM támogatásával nem előzmény nélkül zajló, Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű, hétfőn megnyílt hulladékfelszámolási pályázaton jogi személyek vehetnek részt, az igényelhető támogatás maximális összege pedig köbméterenként 45 ezer forint.
Felidézte: a pályázat előzményeként már 2020-ban is nyílt hasonló lehetőség. Akkor két ütemben 474 sikeres pályázat nyomán több mint 165 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni Magyarországon.
A mostani, március 27-én éjfélig nyitva álló, a tisztakornyezet.nhkv.hu címen elérhető pályázat keretében az önkormányzatok maximum 75, az egyházi jogi személyek 50, a civil szervezetek 35, míg a gazdálkodó szervezetek 30 millió forintot igényelhetnek. A pályázók köbméterenként bruttó 45 ezer forint maximális összegig pályázhatnak - mondta az államtitkár.
Raisz Anikó szólt arról is, hogy a korábbi pályázat egyik tapasztalata, hogy ahol egyszer már elindult az illegális hulladék lerakása, ott a felszámolás után is nagyon gyakran folytatódik. Ezt szeretnék megakadályozni, ezért az önkormányzatok és az egyházi jogi személyek az igényelhető támogatás legfeljebb 40 százalékát felhasználhatják ingatlanvédelmi eszközök és rendszerek kiépítésére, bővítésére is.
Raisz Anikót a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: az illegális hulladékok legnagyobb részét építési, bontási törmelék és kommunális hulladék teszi ki, az illegális lerakók pedig bejelenthetők az okostelefonokra letölthető Hulladékradar applikáción keresztül.
Kitért rá: az illegális lerakókról begyűjtött hulladék legnagyobb részét igyekeznek hasznosítani, és - mint például az építési törmelék esetében - alapanyagként kezelni.
A politikust kérdezték annak kapcsán is, hogy a közelmúltban Kenya fővárosában, Nairobiban részt vett az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésén, amelynek alelnökévé is választották. Raisz Anikó ezzel kapcsolatban elmondta: e testület vezetésében mindazokat a programokat, tevékenységeket készítik majd elő, amelyek a következő - 2025-ben esedékes - közgyűlés asztalára kerülnek.
A globális kihívások leküzdése kapcsán úgy fogalmazott: "Magyarország jó helyen áll", és igyekszik a környezetvédelmet, a fenntartható fejlődést szolgáló intézkedéseivel jó példával szolgálni a világ többi részének.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 14. 07:36, péntek | Életmód
Krausz Ferenc kapta a Semmelweis Egyetem nemzetközi díját
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vehette át a Semmelweis Budapest Award elnevezésű nemzetközi elismerést csütörtökön Budapesten. Az intézmény díját 2009 óta ítélik oda minden évben.
2025. Február 13. 07:10, csütörtök | Életmód
A lakótelepi lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban átlépte az egymillió forintot
A lakótelepi lakások országos átlagos négyzetméterára jelenleg 805 628 forint, míg a fővárosi paneleknél - néhány lakótelep kivételével - ez az érték átlépte az egymillió forintot
2025. Február 12. 07:49, szerda | Életmód
Megújul idén a gyulai vár
Megújul idén a gyulai vár, a kiállítóhelyet működtető cég szakemberei több lépcsőben terveznek átalakításokat az egykori erődítményben. Az elképzelések között szerepel a várkiállítás frissítése is
2025. Február 11. 09:26, kedd | Életmód
Ingatlan.com: gyorsabban emelkedik a lakások ára a vártnál
Több mint 9 százalékkal nőttek a lakásárak januárban az egy évvel korábbihoz képest, ami gyorsabb drágulás, mint amire számítani lehetett – közölte az ingatlan.com hétfőn az MTI-vel januári lakásárindexének adatai alapján.