Városlista
2025. július 19, szombat - Emília

Hírek

2023. Június 19. 15:10, hétfő | Helyi
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Újabb vonatok esetében lehet kocsiábrán lefoglalni az ülőhelyet

Újabb vonatok esetében lehet kocsiábrán lefoglalni az ülőhelyet

A vakáció első hétvégéjétől balatoni főszezoni helyfoglalással közlekedő vonatokkal, valamint Győrt érintő szombathelyi, szentgotthárdi és soproni InterCity vonatokkal bővült azon járatok köre,

melyekre kocsiábrán megjelölve lehet foglalni ülőhelyet a jegyvásárlás során, hasonlóan, mint amikor moziba vagy színházi előadásra váltunk jegyet.

Májusban indította el tesztjelleggel a MÁV-START az úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszerét, amely vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását. Ekkortól még csak a Budapest és Keszthely közötti Balaton InterCity, valamint a Szob és Fonyód közötti Jégmadár expresszvonatokra lehetett foglalni ülőhelyet az új módszerrel, amit azóta már mintegy 8 ezer utas használt a gyakorlatban a jegyváltások során.

A balatoni főszezoni menetrend június 17-i elrajtolásától a magyar tengerhez közlekedő vagy onnan induló Balaton-, Tópart-, Levendula- és Kék Hullám InterCity-k IC- és expresszvonati kocsijaiba, az emeletes vonatként Szob és Fonyód, valamint Nyíregyháza és Siófok között közlekedő Jégmadár, illetve Panoráma expresszvonatokra, továbbá a Miskolc-Fonyód közötti Ezüstpart, a Záhony-Fonyód közötti Aranypart és a Szeged-Balatonszentgyörgy közötti Aranyhíd expresszvonatokra választhatják ki az utasok a számukra megfelelő, még szabad ülőhelyeket.

Június 18-tól pedig a Budapest-Győr vonalon haladó szombathelyi Savaria InterCity-k, valamint a szentgotthárdi és soproni InterCity-k is bekerülnek a továbbfejlesztett helyfoglalási rendszerbe.

A kocsiábrán kiválasztható ülőhelyfoglalási rendszer az ELVIRA internetes jegyváltási felületen (https://jegy.mav.hu/) érhető el a vásárlási folyamat részeként. A grafikus helyfoglalással intézhető jegyváltás esetében az értékesítési felületen a felhasználó számára a grafikus helyfoglalás gomb elérhető, bekapcsolható az adott vonatra mindaddig, amíg a vonaton még van annyi szabad hely, hogy választani tudjon közülük. Az ülés kiválasztási folyamata során szabad, kijelölt, foglalt, illetve nem foglalható ülést jelző ikonok adnak támpontot az utasoknak.

A tervek szerint a vasúttársaság fokozatosan kiterjeszti a fejlesztést a belföldi InterCity-kre, illetve egyes nemzetközi vonatokra is.

További információk a vasúttársaság korábbi közleményében olvashatók:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/tobb-balatoni-vonatra-mar-szamozas-alapjan-kocsiabran-megjelolve-lehet

A főszezoni menetrendről itt található részletes tájékoztató: https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/hetvegen-indul-mav-volan-csoport-foszezoni-menetrendje

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 18. 09:36, péntek | PR

Egy életre szól, minél hamarabb kezdődik, annál jobb

a fiataloknak is érdemes hosszú távra vagy a váratlan kockázatokra szóló biztosítást kötniük

2025. Július 18. 07:49, péntek | Sport

Kl-selejtező - A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele

A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában

2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld

Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet

A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza

2025. Július 18. 07:47, péntek | Életmód

Agrometeorológia: nagy szükség lenne további csapadékra

Bár múlt héten a júniusi rendkívüli szárazság után számottevő csapadék érkezett, és az aszály nagy területen mérséklődött, vagy meg is szűnt, sokfelé lenne szükség további csapadékra