Tévedsz! Egy olyan fa is képes még a döntéshozók között is egyet nem értést szítani, amely ráadásul nem is őshonos.

Ha azt mondom, „erdő”, akkor egy alföldinek egész más kép ugrik be, mint egy olyan olvasónknak, aki legalább 300–400 méteres magasságban szocializálódott. A homoki embernek megélhetése ez a fa, pedig nem mindenki örül a térnyerésének, kiváltképp a természetvédők. Nem alaptalanul, ugyanis ez a fa Észak-Amerikából került hozzánk, és ahol megjelenik, ott jóformán kiirthatatlan. A gyökerein megtapadó baktériumok megkötik a nitrogént, ami rövid úton rendkívül szegényes aljnövényzet kialakulásához vezet. Emellett gyorsan hódítja meg az újabbnál újabb területeket, ahol kiszorítja az őshonos fafajokat.

Magyarországon a 20. század közepétől tartunk számon igazán jelentős akácosokat, habár Európába már a 17. század elején behozták. Itthon olyannyira megtalálta a helyét, hogy mára az összes erdőnk negyede (!) akácos, ami a leggyakoribb fánkká teszi. Nem véletlen, hogy ekkora sikere van, és nemcsak magától kezdett újabb és újabb vármegyék meghódításába. Sokan telepítik, hiszen gyorsan nő, jó bútor- és tűzifa lesz belőle. Ehhez akár 30 év is elég, míg a tölgyeinknek minimum 70-80 év szükséges.

Virága ízletes, jellegzetes édes íze van.
Kép: Canva

Az akácméz is ott van a pozitív tulajdonságai között, valamint az is, hogy az erdő vadja is szereti. Ezért nehéz kérdés megítélni az akác létjogosultságát hazánk erdeiben, főleg úgy, hogy az olyan őshonos társulásokat, mint a pusztai tölgyesek, már nem fogják látni unokáink. És ha a sivatag és az akác közül kell választani, akkor talán mégis egyértelmű, hogy melyik rosszat válasszuk…