Hírek
2023. Május 03. 10:59, szerda |
Helyi
Forrás: Greendex Szemle
Trópusi lepkék várják a látogatókat szegedi egyetemi füvészkertben

Megnyitotta kapuit hétfőn a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból.
Németh Anikó igazgató elmondta, a bábok a hét közepén érkeztek meg Costa Ricából. A megszokottnál hidegebb idő miatt az első napokban a repülő lepkék száma még nem fogja elérni a teljes létszámot, a látogatóknak azonban lehetőségük nyílik arra, hogy közelről megfigyeljék a bábokból való kibújás folyamatát.
Hétfőtől a kert trópusi páfrány- és orchideagyűjteménye is látogatható. A tervek szerint legalább szeptember végéig gyönyörködhetnek a vendégek a különleges növényekben és a szomszédos sátorban a pillangókban – közölte az igazgató. Hozzátette: a trópusi lepkékből egész tavasszal és nyáron folyamatos az utánpótlás, havonta több száz bábot küldenek Szegedre Közép-Amerikából. A füvészkert munkatársai a trópusi esőerdőt idéző környezetet varázsoltak az egyik fóliasátor alá: hogy ideálisak legyenek a körülmények a lepkék számára, a helyiségben magas – 70 százalékos – a páratartalom és 30-35 fok közötti a hőmérséklet.
A vendégeknek nem mindennapi élményt jelent a Dél-Amerika trópusain honos pillangók megfigyelése, fotózása. A sétautat bejárva csúcsidőben csaknem húsz lepkefaj, 250-300 színpompás, trópusi képviselőjével találkozhatnak az érdeklődők. Nagy részük különösen napsütéses időben aktív, ilyenkor a növények között cikáznak, borongósabb időben pedig összecsukott szárnyakkal megpihennek a növények levelein, ágain.
A helyszínen a füvészkert munkatársai rövid szakvezetést biztosítanak, és információs táblák is segítik a különleges rovarok megismerését.
(MTI)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 09:36, péntek | PR
Egy életre szól, minél hamarabb kezdődik, annál jobb
a fiataloknak is érdemes hosszú távra vagy a váratlan kockázatokra szóló biztosítást kötniük
2025. Július 18. 07:49, péntek | Sport
Kl-selejtező - A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele
A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:47, péntek | Életmód
Agrometeorológia: nagy szükség lenne további csapadékra
Bár múlt héten a júniusi rendkívüli szárazság után számottevő csapadék érkezett, és az aszály nagy területen mérséklődött, vagy meg is szűnt, sokfelé lenne szükség további csapadékra