Hírek
2019. Április 05. 11:20, péntek |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Történelmi ismeretekkel és művészeti élményekkel is gazdagodtak
Erdélyi diákcsoport a vásárhelyi kiállítóhelyeken
Másfél évtizede testvériskolai kapcsolatot tart fenn a hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakgimnázium és a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola. Az erdélyi tanintézmény közgazdasági szakon tanuló végzős diákjai az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! programjának keretében tesznek látogatást a napokban Hódmezővásárhelyen, s a fiatalok felkeresték az Emlékpontot és az Alföldi Galériát is.
A csoportot vezető Kiss József, az erdélyi iskola kapcsolattartásért felelős pedagógusa elmondta, hogy diákjai számára ez a program biztosít hátteret, hogy Magyarországra utazhassanak, egyébként más lehetőségük erre nem lenne. Az itt eltöltött napok alatt jó kapcsolatot alakítanak ki a vendégszerető vásárhelyi diákokkal, s lehetőségük nyílik megismerkedni nem csak Vásárhellyel, de Szegedre és Makóra is ellátogatnak.
Az Emlékpontban Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmével Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze ismertette meg a vendégeket, míg az Alföldi Galériában Papageorgiu Andrea Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség című kiállítását a Tornyai János Múzeum gyakornokának, Németh Zsófiának a tárlatvezetésével és a festményekkel kapcsolatos játékos feladatok megoldásával ismerték meg az erdélyi fiatalok.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
