Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2019. November 07. 16:07, csütörtök | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Többség és kisebbség között

Többség és kisebbség között

Miklós Péter a dél-alföldi interetnikus kapcsolatokról tartott előadást a Felvidéken

A felvidéki Selye János Egyetem november első hetében rendezte meg VII. Nemzetközi Tudományos Szimpóziumát Többség–kisebbség együttélés címmel. Az eseményen előadást tartott Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója is.



A felvidéki Selye János Egyetem Tanárképző Kar Neveléstudományi Tanszéke és Biológia Tanszéke, valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács november 5–6-án rendezte meg VII. Nemzetközi Tudományos Szimpóziumát Többség–kisebbség együttélés címmel. Az eseményen – komáromi, pozsonyi, prágai, budapesti, győri, szombathelyi, székesfehérvári, nagyváradi és beregszászi előadók mellett – referátumot tartott Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője is.

A múzeumigazgató a dél-alföldi magyarok és szlovákok együttélésének történeti tapasztalatait összegezte, valamint hangsúlyozta, hogy az előítéletesség, a megkülönböztetés és az intolerancia ellen az oktatási intézmények – és a falaikon belül zajló multikulturális és nyitott szemléletű nevelés eszközeivel dolgozó pedagógusok – tehetnek a legtöbbet.

Miklós Péter elmondta, hogy a vásárhelyi közgyűjtemény és a szlovákiai komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kara között régi jó kapcsolat van. „Ennek szellemében tartott már előadást az Emlékpontban Vajda Barnabás, a kar tudományos dékánhelyettese, valamint Simon Attila egyetemi docens, a történelem tanszék vezetője. Előbbinek az intézmény kiadványában jelent meg tanulmánya is, s a következő évtől szerkesztőbizottsági tagként segíti folyóiratunk, az Emlékeztető munkáját” – fogalmazott a történész.

A múzeumigazgató hangsúlyozta: a Selye János Egyetem Tanárképző Kara – amelynek mostani konferenciáján Nagy Melinda nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettes meghívására vett részt – fontos partnere az Emlékpontnak, már csak az azért is, mert a kisebbségi kérdésnek és az interkulturális kapcsolatoknak, valamint a huszadik századi Közép-Európa történetének egyik meghatározó tudományos műhelye.

A Többség–kisebbség együttélés című szimpóziumot a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának „Majorita – minorita a ich súžitie – Čo vieme o sebe?” D047/2019/13-es számú projektje támogatta és a Magyar Tudomány Ünnepe, valamint a szlovákiai Tudományok és Technika Hete keretében valósult meg.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport

Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát

Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.

2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld

NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb

Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére

2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában