Hírek
2017. Március 17. 11:57, péntek |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Tét nélkül – A Nagykőrös a következő ellenfél
Az Óbudai Kaszások elleni sikerével teljesítette idei célját a Vásárhelyi Kosársuli.
Az idén debütált Utasi Gábor edző legénysége ugyanis már biztos, hogy az NBI B keleti csoportjának első négy pozíciója közül az egyiken végez az alapszakasz végén, és ezzel a felsőházi rájátszásba jutva az első 8 hely valamelyikét kaparintja meg a nyugati együttesekkel vívott harc után. Ennyire azonban ne rohanjunk előre, hiszen szombaton 18 órakor a bajnokságban vitézkedő újonc, a Nagykőrös látogat a Hódtói Sportcsarnokba.
Bár az összecsapásnak a playoff szempontjából már nem lesz túl nagy jelentősége, azért mindenképpen izgalmakat tartogathat. Annál is inkább, mivel az őszi fordulóban a kék-sárgák érzékeny vereséget szenvedtek a nagykőrösiek otthonában. Molnár Miklósék azonban nem csak ekkor villantották ki méregfogukat, hiszen már több top együttes vérzett el ellenük. A Miskolc, a Tiszaújváros és a Honvéd sem túl jó szájízzel hagyta el ellenük a pályát. Ráadásul több, kosaras berkekben jól ismert kosaras pattogtat náluk, így a szegedi Molnár mellett Tóth Viktorra és Mácsai Károlyra is oda kell majd figyelnie a Hódmezővásárhelynek.
Tétnélküliség ide, vagy oda a Kosársuli az összecsapás egyértelmű esélyese a Vásárhely. Ráadásul Szabó Péterék eredménykényszer nélkül, felszabadultan játszhatnak majd a derbin. Egy héttel ezelőtt is hasonlóan tettek, akkor már az első negyedben megmutatták a Kaszásoknak, hogy mennyire akarják a győzelmet. Sőt azon a meccsen a csere játékosoknak sem kellett szégyenkezniük: megmutatták, hogy rájuk is számíthat a gárda szakmai stábja a folytatásban. Ezt jól bizonyítja, hogy 109 pontjukból 49 egységet a padon kezdő kosarasok neve mellé jegyezhettünk föl.
Ők a mostani, az MMBF Földgáztároló Zrt-nek köszönhetően ezúttal is ingyenesen megtekinthető mérkőzésen újra tanúbizonyságot tehetnek képességeikről.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:10, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia legyőzésével őszi első a Győr
A Győr 2-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján, így a tabella élén tölti a téli szünetet.
2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót
Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
