Hírek
2024. Március 19. 16:21, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Szijjártó Péter: sétányt neveztek el Budapestről Bangkokban, ami tanúsítja a két ország barátságát
Sétányt neveztek el Budapestről, és Xántus János szobrát is felavatták Bangkokban, ami tanúsítja a Magyarország és Thaiföld között régóta fennálló, kölcsönös tiszteleten alapuló barátságot
- jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Budapest sétány és az ott felállított Xántus János-szobor avató ünnepségén köszönetet mondott a helyi hatóságoknak, amiért mindezt lehetővé tették.
Kiemelte, hogy Magyarország és Thaiföld tavaly ünnepelte a diplomáciai kapcsolataik felvételének 50. évfordulóját, a viszony azonban ennél régebbre nyúlik vissza, hiszen ugyanez már 155. éve megtörtént az Osztrák-Magyar Monarchia és a Sziámi Királyság között.
Ennek kapcsán régi, kölcsönös tiszteleten alapuló barátságot emlegetett a két ország között, amelynek szavai szerint a mintegy nyolcezer kilométeres földrajzi távolság fényében különös jelentősége van.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Magyarország kis ország, mindössze tízmillió lakossal, ugyanakkor a nemzet erősebbnek tűnik, mint azt a mérete indokolná, amit tudományos teljesítménye és rendkívül egyedülálló nyelve és kultúrája alapoz meg.
Xántus János pedig ezen kultúra, a magyar tudományos élet képviselője volt, aki a 19. században sokat utazott Délkelet-Ázsiában, pedig ez akkor nem volt annyira egyszerű, mint napjainkban, jóval nagyobb kitartás és elkötelezettség kellett hozzá - mutatott rá.
Az etnológus munkája nyomán pedig a magyarok megismerhették az ország és a térség biodiverzitását és természeti szépségeit - tette hozzá.
Továbbá abbéli reményének adott hangot, hogy a helyi lakosok, akik itt járnak a Budapest sétányon, el akarnak majd ténylegesen is látogatni a magyar fővárosba.
Végül pedig elkötelezettségét fejezte ki a magyar-thai barátság további erősítése, kiterjesztése mellett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár
Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző
Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár
Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet
Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.
