Hírek
2021. Május 22. 06:40, szombat |
Belföld
Forrás: mti - fotó: mti
Szeged díszpolgára lett Karikó Katalin biokémikus

Szeged díszpolgári címével tüntették ki Karikó Katalin biokémikust, az elismerést Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester adta át pénteken, Szeged napján.
Botka László az ünnepségen úgy fogalmazott, a szegediek a tudásban, a tehetségben és a szorgalomban hisznek. "Szeged napján büszke, sokszínű, szabad városunkat ünnepeljük, és legjobbjainkat köszöntjük, akik munkásságukkal jó példát állítanak mindannyiunk elé" - tette hozzá.
A polgármester kiváló tudósnak és kutatónak nevezte Karikó Katalint, aki az emberiségnek reményt adott a világjárvány idején.
Az ünnepségen elhangzó méltatás szerint Karikó Katalin Kisújszálláson nőtt fel, majd Szegeden szerzett biológus diplomát, és kutatómunkáját is a városban kezdte el; 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték, így családjával az Egyesült Államokba költözött, előbb a philadelphiai Temple Egyetemen, majd a Pennsylvania Egyetemen dolgozott. 2004-ben egy kollégájával, Drew Weissmann-nal szabadalmat jegyeztettek be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazásra. Ezt a szabadalmat vásárolta meg 2011-ben a BioNTech és a Moderna. 2014-ben Karikó Katalin a német BioNTech cég alelnöke lett. 2018-ban a Pfizer gyógyszercéggel közösen kezdtek ezen a technológián alapuló oltást fejleszteni, ennek is köszönhető, hogy a koronavírus megjelenése után néhány hónappal már el is indult a vakcina tesztelése, tavaly december elején pedig a széles körű felhasználás.
A kutató korábban az MTI-nek elmondta, rengeteg boldog emlék köti Szegedhez. 1972-ben egyetemi előkészítőn járt először a városban, majd a következő esztendőben felvételizett az akkori József Attila Tudományegyetemre, ahol öt évig tanult. Az 1978-as diplomaszerzést követően 1985-ig a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott, a biofizikai intézetben, ahol RNS-ekkel foglalkozott.
Férjével is a városban ismerkedett meg 1977-ben, majd házasságukat is a szegedi városházán kötötték meg. Itt született a lánya is, akinek névadóját szintén a városházán tartották - emlékezett vissza szegedi éveire a kutató. Úgy fogalmazott, fiatal házasként szerettek Szegeden élni, nem is nagyon akartak elmenni, de állását elvesztve kénytelenek voltak messzire költözni.
Az elmúlt években többször is visszatért Szegedre, s minden alkalommal megkóstolta a halászlevet - árulta el a biológus.
Az ünnepséget megelőzően Karikó Katalin ellátogatott alma materébe, a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE), korábbi munkahelyére, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba, valamint a Szegedi Tudósakadémia vendége is volt.
A díszünnepségen Pro Urbe díjjal tüntették ki Röst Gergely matematikust, az SZTE Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékének vezetőjét és Knezevics Viktort, a BP országigazgatóját, szegedi irodavezetőjét. Szegedért emlékérmet vehetett át Grecsó Krisztián író, Kerek Attila, a szegedi polgármesteri hivatal nyugalmazott rendezvény- és protokolltanácsadója, valamint Török László, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a kézműipari tagozat elnöke.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.