Hírek
2022. Április 06. 15:06, szerda |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Százmilliót zsarolt ki egy nyolctagú banda

A gyanúsítottak négy éven keresztül zsaroltak egy budapesti férfit, akit több mint százmillióval károsítottak meg. Sérelmére ez idő alatt több bűncselekményt is elkövettek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága rendelt el nyomozást zsarolás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy férfi és két női társa ellen. A feltételezett elkövetők 2017. évtől kezdődően a 64 éves sértett bizalmába férkőztek, a lakásába is beköltöztek, és tőle négy év alatt több mint százmillió forintot szereztek meg különféle módszerekkel. A bűncselekmény-sorozat elején főleg szóbeli fenyegetéssel zsarolták a férfit; később különféle sztorikkal csaltak ki tőle pénzt – közölte a rendőrség.
Legtöbbször állítólagos műtétekre, orvosi beavatkozásokra kértek készpénzt, de volt olyan is, hogy azt mondták, hogy a sértett ismerőse balesetet szenvedett és azonnal szüksége van segítségre. Máskor védelmi pénzt kértek nemlétező fenyegetésekre hivatkozva.
Az elkövetők a férfi bizalmába férkőzve először kölcsönöket csaltak ki, majd a banda női tagjaival csábították el, amivel ezután többször milliós nagyságrendű összegekkel megzsarolták.
Az egyik nő szerelmet színlelve verte át a férfit; még azt is elhitette vele, hogy közös gyermeküket várja.
Utolsó alkalommal, 2021. május 18-án, az egyik fővárosi kórház előtt azért adott át a sértett a két nőnek többszázezer forintot, mert egy állítólagos terhességi komplikáció miatti sürgős orvosi kezelést ki kellett fizetni az „álorvosnak”. A helyszínen nemcsak a sértett volt jelen, de az újpesti rendőrök is, akik a pénzátadást követően elfogták a 25 éves B. Alexandra fóti és 36 éves R. Brigitta nyírbátori lakosokat. Még aznap délután egy XV. kerületi családi házban a 34 éves N. Szabolcs budapesti lakost is elfogták.
Az újpesti rendőrök N. Szabolcsot kétrendbeli zsarolás bűntett, egyrendbeli zsarolás bűntett kísérlete, egyrendbeli csalás bűntett, valamint egyrendbeli zaklatás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. B. Alexandrát egyrendbeli sikkasztás, továbbá háromrendbeli csalás bűntett miatt vonták felelősségre, majd letartóztatásukat a bíróság elrendelte. Harmadik társukat, R. Brigittát egyrendbeli csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki, amelyet követően a nő szabadlábon védekezett.
A nyomozók elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, amely során azonosították a feltételezett elkövetőkkel kapcsolatba hozható további személyeket, akik egymást jól ismerték. Az 50 éves B. Ferencet és a 34 éves K. Tímeát kétrendbeli zsarolás bűntett, az 52 éves V. Róbertet, az 51 éves S. Annát és 20 éves H. Dzsenifert pedig csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A IV. Kerületi Rendőrkapitányság a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 06. 07:41, csütörtök | Kék hírek
ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
Bocsánatot kér a rendőrség a V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt japán nő ügyében folytatott kommunikációja miatt
2025. Február 04. 07:43, kedd | Kék hírek
Rasszista terrorcselekménnyel fenyegetőzött egy győri fiú, letartóztatták
A muszlim vallási közösség tagjai, a fekete etnikai származásúak, valamint az LMTBQ-emberek megölésével fenyegetőzött egy közösségi platformon egy 15 éves győri fiú, akinek a bíróság elrendelte a letartóztatását
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Féltékenységből autója után kötötte élettársát a férfi
A bántalmazás és a vonszolás következtében a nő súlyos sérüléseket szenvedett el.
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Rendőrre támadt karddal egy férfi
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.