Hírek
2019. Május 20. 18:05, hétfő |
Bulvár
Forrás: mti - fotók: facebook.com/szarkatamás
Szarka Tamás új lemezén a saját halálára is írt egy dalt
Sósósó címmel új lemezt készített Szarka Tamás. A Ghymesben ismertté vált zenész, énekes, dalszerző, költő az anyagot, amelyre saját haláláról is írt egy dalt, május 25-én a fővárosi Nemzeti Színházban mutatja be.
"Otthon érzem magam a Nemzetiben. Éden földön című zenés fantasym négy éve megy sikerrel a színházban, de fellépéseim is voltak itt korábban, és bemutatták Mária című musicalemet is" - mondta az 54 éves felvidéki magyar előadó, szerző a Sósósó hétfői sajtóbemutatóján a helyszínen.
Szarka Tamás kitért arra, hogy május 25-én az új lemez dalainak zömét előadja zenekarával, emellett elhangzanak Ghymes-számok és a tavaly augusztus 20-i budapesti tűzijátékra írt félórás grandiózus zenéje is, ami Szent Istvánról és Magyarországról szól.
Az elsősorban hegedűn játszó és éneklő, de a Sósósón kontrát, gitárt és ütőhangszereket is megszólaltató Szarka Tamás kifejtette, hogy a Sósósó tizenegy dala az elmúlt két évben gyűlt össze, néhányat közülük már egy ideje játssza csapatával koncerteken.
A nyitódal, a Tündértakaró egy halottkísérő dal, és a kilencvenes évekből való, amikor a Ghymes és a Vujicsics Együttes Miqueu Montanaro okcitán zenész Vents d'Est (Keleti Szél) elnevezésű projektjével koncertezett Dél-Franciaországban. "A dalt most Győri Károly, a Vujicsics hegedűse emlékére tettem fel a lemezre. Nagyon jó barátom volt, aki hirtelen és fiatalon halt meg 2006-ban".
Szarka Tamás elmondta, hogy a Tulipán a marosszéki forgatós mintájára született, az Üzenet a Parnasszus, ami egy balkáni ringató, a zenésznek a 7/8-os ütem iránti imádatát tükrözi, A gyermek és a Korona a tavalyi budapesti tűzijátékra írt kompozíciót idézi meg. A Zöld erdőben az ismert népdal szövegét írta tovább Szarka Tamás, ez is 2018. augusztus 20-án hangzott el, akkor Miklósa Erika előadásában.
"Szlovákiában élek és borzasztóan megrázott Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kusnirová tavalyi kivégzése. Mindössze hét kilométerre tőlem történt a gyilkosság, az áldozatoknak a Volt egy álmom című dalban állítok emléket. A címadó Sósósó a saját halálomra írott kis vidám dal, amit azért is írtam, mert az elmúlás témája mindannyiunkat foglalkoztat. A lemez záródarabja, a Csók picit reggae-s, rapelek is benne" - sorolta Szarka Tamás.
Az MTI kérdésére szólt arról, hogy a Sósósó valójában egy dupla CD-s kiadvány: a második korongon legelső szólóanyaga, az eredetileg 2004-ben megjelent Anonymus szerepel. "A lemez akkori kiadója tönkrement, zárolták az anyagot, eltűntek a CD-k, nem lehetett beszerezni. Nyolc halálnemről énekelek rajta, meglehetősen nehéz mű, még egy ilyet nem szeretnék írni".
A Sósósó duplalemez nemcsak CD-n, hanem pendrive-on és digitális felületeken is elérhető lesz.
A világzenei elemeket rockos ízzel vegyítő Ghymes együttes alapítója, a fivérével, Szarka Gyulával együtt Kossuth-díjjal elismert Szarka Tamás csaknem négy évtizede áll a színpadon. Az 1983-ban indult Ghymessel 19 albumot készített, első önálló szerzői estje 2006-ban volt a Zeneakadémián. Számos színházi felkérésre készített zenét, egészestés darabot írt Máriáról, Benyovszky Móricről, Dózsa Györgyről, ő komponálta az Üvegtigris 2. című film zenéjét. Több mint háromezer koncertet adott a világ huszonnyolc országában, koncertezett Al Di Meolával, a Harlem Gospellel is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 10. 08:12, csütörtök | Bulvár
Magyar Péter akkor mondana le mentelmi jogáról, ha hazánk csatlakozna az Európai Ügyészséghez
2024. Október 08. 07:25, kedd | Bulvár
A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
A migrén kezelésének a beteg egyéni anyagcseréjétől függő személyre szabott lehetőségeit vizsgálják a HUN-REN - Szegedi Tudományegyetem Idegtudományi Kutatócsoportjának munkatársai
2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár
Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó
Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.
2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár
További zöldfelületek újultak meg a Városligetben
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében