Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2015. Május 15. 19:04, péntek | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Spitzmüller: Pontok kellenek!

Spitzmüller: Pontok kellenek!

A 2015-ös versenyszezon első murvás versenye, az ISEUM Rallye következik a hétvégén az ORB mezőnye számára, ahol természetesen a Spitzmüller Csaba - Bazsó Attila kettős is rajthoz áll.

A Full-Gas Motorsport Egyesület párosa számára egy bukással ért végett a Miskolc Rally, így sokáig az is kérdéses volt, hogy rajthoz tudnak-e állni a Szombathely központú viadalon.

Spitzmüller Csaba:
Rettenetesen örülök, hogy egyáltalán részt tudunk venni a Szombathely Rallye-n, ugyanis az előző futamot, a partoldalban fejeztük be. Elég komoly sérüléseket szenvedett az autó, úgyhogy nekünk az, hogy murvára át kellett építeni a Lancert, nem okozott gondot, sokkal inkább az, hogy a sérülések miatt nullára szét kellett szedni a Mitsubishit. A fiúk gőzerővel dolgoztak a műhelyben, imádkoztunk, hogy minden alkatrész megérkezzen időben és, hogy részt tudjunk venni a versenyen. Nyilván mindennél jobban szeretnénk elindulni, hisz a mínuszunk a Miskolc Rally-val megvan, több futamot már nem tudunk dobni. Innentől jól kell szerepeljünk, ha ebben a bajnokságban még valami számottevő eredményt akarunk elérni és nagyon vigyáznunk kell a nullázásra.

Én úgy gondolom, Szombathely Rallye-t egyértelműen a gumiválasztás és a gumitaktika fogja eldönteni, illetve kérdés, hogy, milyen időjárási viszonyok lesznek. Ha a Szombathely Rallye szakaszainak az összetételét nézzük, akkor kb. 80%-ban derékszögű elágazásokból állnak a pályák és a maradék 20%-ot teszik ki a kanyarok. Ha 100% kanyar lenne, egy picit jobban örülnék neki, de kis országunk sajátosságai miatt ezzel kell, hogy beérjük. Mint, ahogy említettem is, a gumik jelentik majd a döntő tényezőt, ez fontosabb lesz, mint az autótípusok, vagy a kategóriák. Vannak olyan abroncsok, amikkel nagy csodákat lehet művelni, legalábbis az elmúlt években óriási időeredmények születtek. Meglátjuk, hogy most is így lesz-e. Ha esne, vagy sarasak lennének a pályák, akkor kiegyenlített lesz a küzdelem és nem alakul majd ki gumiháború, mint ami például száraz körülmények között várható. Ez alkalommal a gumik fogják meghatározni a verseny végkimenetelét.

Köszönjük a partnereinknek: Tom Market Kft., Still Partner LLC, MSB Zrt., BOBO Kft., Metsys Kft., ER-ONE Kft., Tachográf Control Kft., LGAqua Kft., Jánosik és Társa Kft., Balogh Autóházak Kft., Kompak Trans Hungary Kft., Laczkogumi.hu, Enesco Pro Kft., Hoge.hu, Balogh Autó – Euroszervíz Kft., FuvInfo Kft., Origo Pack Kft., GORDIUSZ Prima Gépipari Kft., Valkyr Capital, IPPON Energy., EGK., Vámosi Autójavító, Zsomboly Kft., PENTASZER 2000 Kft., INFOCAFE.hu, Espresso Perfetto, SUARIO Kft., LS Épületautómatika Kft., Logistic Europek Kft., DRAVIT Hungary, Balogh Kárjavítási Központ Kft., Kristály Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., GAMMA-7 Bt., EGO Production.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.