Hírek
2018. Január 17. 18:27, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Spanyolország-Magyarország-gazdaság-turizmus Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb turisztikai vásárán Madridban

Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai vásárán, a FITUR-on, amelyet szerdán nyitott meg a spanyol királyi pár Madridban.
A spanyol fővárosban öt napon át zajló eseményen a világ minden tájáról összesen 165 ország és régió vonultatja fel turisztikai kínálatát.
A szervezők negyedmillió látogatóra számítanak a több mint 65 ezer négyzetméternyi területen rendezett eseményen.
A Magyar Turisztikai Ügynökség által felállított standon elsősorban a magyar fürdőkultúrával, valamint az ország kulturális és gasztronómiai kínálatával ismerkedhetnek az érdeklődők, a korábbi évek tapasztalata szerint ezek a leginkább vonzóak a spanyol vendégek számára.
A hivatalos adatok szerint a Magyarország iránti spanyol turisztikai érdeklődés évről évre növekszik, 2015-ben 149 ezer, 2016-ban 163 ezer spanyol turista választotta úti céljául. 2017 októberének végéig 147 ezren érkeztek Magyarországra a dél-európai országból, többen mint 2016 hasonló időszakában.
A madridi magyar nagykövetség tájékoztatása szerint mindez annak is köszönhető, hogy a hét minden napján van közvetlen légi összeköttetés a két ország között, három légitársaság is repül Budapestre több spanyol városból.
A FITUR keretében Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára madridi hivatalos látogatása során egyeztet Zurab Pololikashvili, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) új főtitkárával a Turisztikai Világnap előkészületeiről, amelynek idén Budapest ad otthont szeptember 27-én.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.
2025. Augusztus 16. 09:04, szombat | Belföld
Keleti Pályaudvar - Késnek a vonatok
Biztosítóberendezési hiba lassítja a vonatok fogadását és indulását a budapesti Keleti pályaudvarnál - közölte a Mávinform péntek délután a honlapján.