Hírek
2015. Február 23. 10:54, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök
SOROZATBAN ÖTÖDSZÖR NYERT A VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI
Megdolgozott idei 14. sikeréért a fővárosban a Vásárhelyi Kosársuli.
Az elmúlt hetek legnehezebb ellenfele, a Budapesti Honvéd végig partiban volt a tabellán második helyen álló kék-sárgák ellen. A rangadó sorsa csak az utolsó pillanatokban dőlt el.
Nagy adok-kapokkal indult a találkozó, rövid idő után 8-10 állt az eredményjelzőn. A sérülésből felépülő Vejinovics 6 pontot vágott rögtön az elején, mellé Vas és Rostás Imre zárkózott fel. A hazaiaknál Taga és Szollár vitte a prímet, de ez csak arra volt elég, hogy ne maradjanak le nagyon ellenfelüktől.
Rohamot indított a Honvéd, feljöttek egy pontra, de 23-24-nél megfordult a széria és néhány gyors kosárral, valamint Kelemen büntetőivel 11-re nőtt a különbség. Ismét tudott újítani a fővárosi gárda, és a nagyszünetig közelebb lopóztak ellenfelükhöz, amiben közrejátszottak a Kosársuli kihagyott dobásai és eladott labdái is.
Nyilas két kettesével folytatódott a meccs a pihenőt követően, Puskás Artúr azonban alaposan feltüzelte fiait, akik Mácsai triplájával három pontra csökkentették hátrányukat. (41-44) Ekkor a honvédos Máté és a vásárhelyi Vas vívott gólpárbajt (utóbbi nyert 4-9 arányban). Ám ezt a jól beszálló Genal, Vejinovics valamint Varga sem nézte tétlenül. Mindez egyre biztosabb kék-sárga vezetést eredményezett.
Izgalmasnak ígérkezett az utolsó negyed, melynek indulásakor Nyilasék 8 ponttal mentek, de nem tudtak mit kezdeni Máté Márkkal, majd Taga trojkáival sem, így a budapestiek kiegyenlítettek. (71-71) Cziberéék ennek ellenére nem engedték ki kezükből az győzelmet, amit végig csapatként küzdve, zóna védekezésre átállva szereztek meg az ekkorra már igencsak feszült hangulatú derbin. Az utolsó percekben Gruda és Vas vitte hátán társait, ami a Hódmezővásárhely sorozatban ötödik diadalát eredményezte januárban elszenvedett két vereségük óta.
Dr. Elek András 14 bajnoki diadalnál tartó tanítványai legközelebb egy hét múlva, február 28-án szombaton 18 órakor lépnek pályára a bajnokságban. Akkor a TF-Budapest érkezik a Hódtói Sportcsarnokba.
Budapesti Honvéd - Vásárhelyi Kosársuli SE 74-79 (18-24, 17-15, 21-25, 18-15)
NBI B Keleti Csoport. Budapest, Simon János Sportcsarnok, 50 néző.
Vezette: Jurák K., Menyhárt F. és Vida J..
Kosársuli: VEJINOVICS 18/3, ROSTÁS I. 8, VAS 23/9, Nyilas 8, VARGA 5.
Csere: Genal 6, Czibere 3, Gruda 4, Kelemen 4.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor
Dr. Elek András: „Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy egy ilyen kiélezett végjátékban tudtuk legyőzni jól felkészült ellenfelünket!”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
2026. Március 16. 09:00, hétfő | Belföld
Március 15. - Sulyok Tamás: március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe
2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
