Hírek
2021. Július 21. 10:46, szerda |
Helyi
Forrás: Elek András igazgatási ügyintéző
Sokszínűség és műfajok közötti diskurzus
Pénteken kurátori tárlatvezetés lesz a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlaton
A jelenlegi Vásárhelyi Őszi Tárlat érdekfeszítő és sokszínű látleletet ad a jelenkori képzőművészeti törekvésekről – fogalmazta meg Nátyi Róbert művészettörténész a hatvanhetedik kiállítás katalógusában. Ezt a műfajok és színvilágok közötti párbeszédet mutatja be Képiró Ágnes művészettörténész az Alföldi Galéria földszinti termeiben, július 23-án 15 órakor kezdődő tárlatvezetésén.

Az elmúlt évek Vásárhelyi Őszi Tárlatainak ‑ így immár a hatvanhetediknek is ‑ az egyik sajátossága a számtalan stíluseredőből fakadó, variábilis megoldások sokasága – olvasható a katalógus-előszóban. A bevezetőben idézett Nátyi Róbert szerint a kiállításon jól megfér egymás mellett a hiperrealista, dokumentarista vagy fotónaturalista alkotás a szigorúan mértanias, konstruktív kompozíciókkal, illetve a klasszikus és avantgárd hagyományt ötvöző, egyedi utas megoldásokkal. Ugyanígy helyet kapnak a fakturális kísérletek vagy a monokróm skálát használó, a nézőtől elmélyült koncentrációt igénylő, meditatív festmények is. Továbbá ugyanilyen természetességgel láthat a Kossuth téri kiállítóhelyre betérő látogató a ‑ néha több négyzetméteres ‑ táblaképek egyöntetű sorát helyenként megszakító konceptuális videóinstallációkat, tenyérnyi rézkarcokat vagy monumentális szobrokat. A tárlat sokszínűsége nemcsak a művek színvilágára vonatkozik, hanem az alkotókra is: a kortárs hazai képzőművészet elismert középgenerációs, vagy „listavezető”, tekintélyes szereplői éppúgy erősítik a kiállítás mezőnyét, mint a feltörekvő fiatalok sora, de a helyi alkotók tábora is bemutatja alkotásait e széles merítésű megmérettetésen.



Képiró Ágnes, a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátora a fenti gondolatokat összegezve és művekre lebontva vezeti végig az Alföldi Galéria földszintjén, pénteken délután 3 órai kezdettel az érdeklődőket. Az ingyenes tárlatvezetés középpontjába a koloritás kerül: az élénk színektől hemzsegő alkotások mellett a sokszínű és változatos technikájú munkák hátteréről is hallhatnak gondolatokat a Kossuth téri kiállítóhelyre ellátogatók.
A július 23-i tárlatvezetés, akárcsak a nyár végéig megtekinthető képzőművészeti seregszemle díjtalanul és immár mindenféle kötöttség nélkül tekinthető meg Hódmezővásárhelyen, az Alföld Galériában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
