Hírek
2015. November 30. 11:51, hétfő |
Helyi
Forrás: Török Anita-sajtóreferens
SIKERREL ZÁRULT A 3,243 MILLÁRD FORINTOS FEJLESZTÉS A VÁSÁRHELYI ÉS A MAKÓI KÓRHÁZBAN.
A projektnek köszönhetően esélyegyenlőség mellett valósulhat meg a magas színvonalú betegellátás.
A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó integrációját támogató struktúraváltás TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0015 azonosító számú pályázattal létrejött a két tagkórház szerkezetének átalakítása, a funkciók ésszerű megosztása, a költséghatékonyabb gazdálkodás.

A fogyatékkal élő emberek is segítség nélkül tudják megközelíteni, használni a megújított épületeket. A cél, hogy a betegek a kor igényeinek megfelelő környezetben gyógyulhassanak, az orvosok és asszisztensek munkakörülményei javuljanak, a rendelkezésükre álló eszközkészlet bővüljön. A beruházás teljes költségvetése 3,243 milliárd forint, amelynek 100%-a az Európai Unió támogatásával valósulhatott meg.
Az intézmény hódmezővásárhelyi telephelyén működő kórházi épületek szétszórtan helyezkednek el. A hosszú távú elképzelések a kórház tömbösítését tűzték ki célul. Az első ütemben a központi "A" jelű épületben található diagnosztikai szárny került felújításra, átalakításra. Ez érintette a radiológiai egységet, a szülészetet, az intenzív osztályt, valamint a központi műtőt.
A tömbösítés célját szolgálja az újonnan épült többszintes épület is, mely két ütemben kerül megvalósításra. Az új épület összesen 5 szintet magába foglaló járó-, és fekvőbeteg részleg. Az első ütemben elkészült rész alagsorában a patológia és a központi gyógyszertár található, míg a földszinten, és az első emeleten az új járóbeteg-szakrendelő. A következő 2 szint a hosszú távú, 2020-ig terjedő fejlesztési koncepció keretében tervezi az intézmény megvalósítani. Ezek a szintek fekvőbeteg osztályokat fogadnának be. Az épület magas tetős tetőtere gépészeti helyiségeket tartalmaz. A központi "A"-, valamint az új épület az átjárhatóság céljából 3 helyen került összekötésre. Átkötésekkel és belső liftekkel biztosított lett a két épülettömb között a teljes átjárhatóság.
Makón is pavilonrendszerben, vagyis több épületben történik a betegellátás. A koncepció itt is a tömbösítés, az átalakítás utáni gazdaságosabb üzemeltetés volt. A struktúraváltó projekt keretében történő kórház rekonstrukció során a radiológiai- és járóbeteg-szakrendelő épület átalakítása, illetve egy korábban kihasználatlanul álló egység felújításával az intenzív osztályos ellátást kívánó betegek igényeink biztosítása volt a cél. Megtörtént a radiológiai osztály gépparkjának teljes körű digitalizálása, melynek eredményeként ebben a teljesen megújult épületben kap helyet az eddig külső, elavult környezetben és korszerűtlen technológiával működő tüdőszűrő állomás és tüdőgyógyászati szakrendelés is.
A szakrendelő épület földszintjén került kialakításra a véradó osztály, valamint az emeleti részen, és a pszichiátriai osztályon átalakításra, felújításra került a teljes vizesblokk rész, továbbá számos szakrendelő helyisége is megújult.
A projekt az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
