Hírek
2016. Március 17. 16:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs
Sajtóközlemény -VERITAS-Emlékpont együttműködési megállapodás aláírás
A két szervezet együttműködéséről megállapodást írt alá Prof. Dr. Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója és Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.
Az aláíró szervezeteket a közöttük már hosszabb időre visszatekintő munkakapcsolat és a jövőben közösen megvalósítani tervezett programok és kutatások motiválták a dokumentum aláírására.
Az eseményen jelen volt Dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere is.
- A hasonló időszakok kutatását végző intézmények együttműködése előreviszi a szervezetek munkáját, impulzusokat és szakmai kontrollt biztosítanak egymás számára – fogalmazta meg az együttműködés célját Prof. Dr. Szakály Sándor. A főigazgató emlékeztetett: munkatársai már a VERITAS Történetkutató Intézet létrejötte előtt értek el közösen eredményeket az Emlékpont szakembereivel, és hozzátette: a tudományban nincs vidéki és fővárosi intézmény, csak az eredmények számítanak, amelyek eléréséhez a most aláírt megállapodás további lehetőségeket biztosít.
- A tavalyi évben is több rendezvényen köszönthettük az Emlékpontban a VERITAS Történetkutató Intézet munkatársait – emlékeztetett Dr. Miklós Péter intézményvezető, utalva a Veritas Könyvek első három kötetének bemutatójára, amelyet Jeszenszky Géza professzor, az Antall-kormány egykori külügyminisztere prezentált, de júniusban, a nemzeti összetartozás napján az intézet Horthy-korszakot kutató csoportjával közösen szervezetek konferenciát - pozitív szakmai visszhang mellett. Dr. Miklós Péter szólt arról is, hogy tavaly az Emlékpont a Kodolányi János Főiskolával kötött hasonló szerződést, míg a most aláírt megállapodás tartalmáról kijelentette: a cél közös kutatások, publikációk és események együttműködésben történő megvalósítása.
- A trianoni békediktátum aláírása évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján rendez közösen konferenciát a VERITAS és az Emlékpont, amelyen a békeszerződések körüli tárgyalások ikonikus alakjának, a 170 éve született kiváló diplomata, gróf Apponyi Albert személyére fókuszálunk, a témával régóta foglalkozó Anka Lászlóval, a fővárosi intézet munkatársával együttműködve. Az államszocializmus idején Varga László, a Demokrata Néppárt egykori képviselőjének kapcsolati hálóját igyekezett feltárni a III/III-as ügyosztály, az erről készült dokumentumokból rendezünk sajtó alá válogatást Tóth Eszter Zsófiával, a VERITAS munkatársával, így a tavaly megkezdett hagyományok az idén is folytatódnak – fogalmazott Dr. Miklós Péter.
Dr. Kószó Péter alpolgármester a dokumentum aláírását követően méltatta mindkét intézmény eddigi tevékenységét és reményét fejezte ki, hogy a megállapodás adta lehetőségekkel élve a VERITAS és az Emlékpont is még eredményesebben végezheti tudományos munkáját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
