Hírek
2020. Január 22. 15:18, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Ritkán látott tárgyak, dokumentumok és háborús enteriőr
Kiállítással emlékezik Kiss Lajosra a Tornyai-múzeum
Január 22-én, szerdán 17 órakor nyílik a Tornyai János Múzeumban a Múzeumőr című kiállítás. A Kiss Lajos néprajzkutató munkásságát bemutató tárlatot a megnyitó előtti napon sajtóbejáráson ismerhették meg a médiumok munkatársai.
Az eseményen Miklós Péter múzeumigazgató elmondta: tavaly Nyíregyházán – ahol Kiss Lajos évtizedeken át múzeumigazgatóként működött – a Jósa András Múzeumban nyílt a néprajzkutató munkásságát összegző tárlat, amelynek vásárhelyi adaptációját láthatja a közönség. Az eredeti tárlatot a kiállítás kurátorai a Tornyai János Múzeum gyűjteményéből, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Hódmezővásárhelyi Levéltárának dokumentumaival és más gyűjtemények anyagaival egészítették ki.
Az 1881-ben született Kiss Lajos a vásárhelyi gimnázium elvégzése után a fővárosban színészi pályára lépett, s Vásárhelyre visszatérve a színjátszás mellett újságírással foglalkozott. Így került kapcsolatba Tornyai Jánossal, s a festőművész javaslatára az 1904-és vásárhelyi Mezőgazdasági és Ipari Kiállításra készülve Kiss Lajost bízták meg a néprajzi tárgyak összegyűjtésével. A Vásárhelyen megalapított múzeum őre lett 1906-tól hat éven keresztül Kiss Lajos.
A most nyíló kiállítás bemutatja Kiss Lajos életútját, színészi pályafutását és családi életét is. Erről Terendi Viktória, a vásárhelyi múzeum néprajzkutatója szólt, hangsúlyozva, hogy a „múzeumőr” nemcsak a vásárhelyi közgyűjteményt alapozta meg, hanem a nyíregyházi múzeum néprajzi gyűjteményét is ő hozta létre. A vásárhelyi kiállításon hallható lesz az a digitalizált hangfelvétel, amelyen Kiss Lajos olvassa fel két írását, valamint megtekinthetők személyes tárgyai mellett a Néprajzi Gyűjtemény - általa gyűjtött - eddig ritkán látott darabjai is. A kiállítótérbe kerültek az egykoron itt élt embereknek emléket állító fejfák mellett a hétköznapok használati tárgyai és ruhadarabok is.
– Nyíregyháza 1944-es bombázása idején a helyi múzeum tárgyait becsomagolták, azonban az elmenekítésre nem került sor – hívta fel a figyelmet a tárlatban látható enteriőrre a kiállítás másik kurátora, Bernátsky Ferenc helytörténész. A városba bevonuló szovjet csapatok a gyűjtemény értékes darabjait a Szovjetunióba szállították. A szobabelső az evakuálást előkészítő állapotot mutatja be, így látható, milyen körülmények között végezte ott munkáját Kiss Lajos.
A kiállítást Nagy Vera néprajzkutató nyitja meg január 22-én, a vernisszázson hegedűn Magyar Enikő, míg harmonikán Somogyi Attila működik közre. A tárlat április 26-ig várja majd a látogatókat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
