Hírek
2013. Április 22. 13:39, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Rezsicsökkentés - Rogán: a nyomás ellenére folytatódik a rezsicsökkentés

A külföldi és belföldi nyomás ellenére a Fidesz-KDNP folytatja a rezsicsökkentés politikáját - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a kormánypárti frakciószövetség ülése után.
Tájékoztatása szerint július 1-jétől tíz százalékkal csökken a víz, valamint legalább ugyanilyen mértékben a szemétszállítás díja. Ugyanerre lehet számítani a PB-gáz-palackok esetében - amelyekre a tervek szerint hatósági árat vezetnek be - és a szippantás áránál is, minderről pedig a következő két hétben kerülnek az Országgyűlés elé a szükséges törvényjavaslatok. A kéményseprésnél minimum húszszázalékos mértékű díjcsökkentésre tesz javaslatot a Fidesz-KDNP-frakció, amely két hét múlva tér vissza a kérdésre - közölte Rogán Antal.
"A ránk nehezedő, teljesen egyértelmű külföldi és belföldi nyomás ellenére folytatni kívánjuk a rezsicsökkentést" - mondta a politikus, hozzátéve, hogy "csak az jelent megfizethető mértékű rezsit, amit az emberek is ki tudnak fizetni". Törekedni kell szerinte arra, hogy az országban ugyanazért a szolgáltatásért, ha lehet, a legtöbb területen hasonló árat kelljen fizetni.
Kérdésre közölte, a Fidesz-KDNP frakcióülésén volt vita, de végül ellenszavazat nélkül hozták meg döntésüket.
A tájékoztatón Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős fideszes munkacsoport vezetője történelmi lépésnek nevezte a közüzemi díjak mérséklését, ugyanis - mint sorolta - az elmúlt negyven évben most először volt rezsicsökkentés, minden családot egyformán érint, és nem a közpénzek, hanem a szolgáltatók profitjának terhére valósul meg.
Rámutatott emellett a rezsicsökkentés kedvező gazdasági hatásaira, így például az infláció mérséklődésére, valamint a reálbér- és reálnyugdíj-emelkedésre.
Németh Szilárd azt is mondta, szeretnék, ha nem érnék politikai támadások a rezsicsökkentést. Ezzel összefüggésben kitért a hétvégi kazincbarcikai melegvíz-szolgáltatási problémákra, kifejtve: "Szitka Péter, az MSZP kazincbarcikai polgármestere arra biztatta a szolgáltatókat, hogy a rezsicsökkentésre hivatkozva nyugodtan zárják el a melegvíz-szolgáltatást". A fideszes képviselő pártja nevében felháborítónak nevezte "ezt a szabotázskísérletet".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.