Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2016. November 11. 12:02, péntek | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

RANGADÓT RENDEZNEK A HÓDTÓI SPORTCSARNOKBAN

RANGADÓT RENDEZNEK A HÓDTÓI SPORTCSARNOKBAN

A hódmezővásárhelyi kosárlabda szurkolók már biztosan dörzsölik a tenyerüket, mivel igazi rangadót láthatnak szombat este 18 órától a Hódtói Sportcsarnokba.

Akkor ugyanis a bajnokságban jelenleg második Vásárhelyi Kosársuli a harmadik Honvédot fogadja. Az összecsapás előtt az egykor Hódmezővásárhelyen kedvencként ünnepelt Kováts Róbertet, a fővárosiak játékosát kérdeztük.

- Tavaly egy nagyon sikeres évet zártál, most azonban csapatot váltottál, eljöttél az Óbudai Kaszásoktól. Hogyan lehetne leírni új klubod, a Honvéd játékstílusát?
- Igyekszünk küzdős, harcos játékot produkálni. Soha nem adjuk fel, az utolsó lélegzetvételünkig küzdünk. A csapat magja igencsak fiatal, így fiatalos a játékstílusunk is. Reméljük, hogy a lendületes játék és a kemény edzések meghozzák a várt eredményt.

- Hódmezővásárhelyen születtél, itt tanultál meg kosárlabdázni, és azt hiszem a legtöbb meccset is itt játszottad gyerekkorodtól kezdve. Milyen érzés a Hódtói Sportcsarnokba ellenfélként érkezni?
- Az elején még elég furcsa volt, de ez már a sokadik meccsem lesz vendégként a hazai közönség előtt. Persze, mindig jó hazajönni, hiszen rengeteg barátom van itt és a családom is mindig szurkol, de a meccs közben csak a játékra koncentrálok.

- Mennyire követed figyelemmel a Kosársuli szereplését, és mi kellhet a győzelemhez?
- Azért fél szemmel még követem a történéseket. Néhány meccs után megnéztem a statisztikát. A jelenlegi állás azonban nem befolyásolja a taktikánkat. A csapatunk igyekszik 110 százalékot beleadni, és győzelemmel hazatérni a fővárosba.

- Az utolsó A csoportos vásárhelyi csapat tagja voltál, és utánpótlásban is nagy sikereket értél el itt. Élnek még a régi kosaras baráti kapcsolatok, vagy már azért nagyon elszakadtál innen?
- Ritkán járunk haza, de, ha időnk engedi, azért néhány baráttal megiszunk egy sört.

- A játékoddal sok szurkolót megörvendeztettél itthon annak idején. Elképzelhetőnek tartod, hogy visszajössz valaha?
- Nincs kizárva, de jelenleg nem tudom elképzelni, hogy hazaköltözzünk. Budapesten dolgozom, nemrég költöztünk kertes házba, a nagyobbik fiunk pedig itt jár oviba. Ráadásul a nem csak engem, hanem a feleségemet is a fővároshoz köti a munkája.

A Vásárhelyi Kosársuli – Budapesti Honvéd NBI B csoportos rangadó 2016. november 12-én 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozóra a belépés az MMBF Földgáztároló Zrt-nek köszönhetően ezúttal is ingyenes.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.