Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2022. November 08. 12:22, kedd | Helyi
Forrás: Juhász Péter ǀ BUZZWORD Strategies

Programozók segítik a jótékonysági szervezetek munkáját

Programozók segítik a jótékonysági szervezetek munkáját

A Codecool Programozóiskola csapata megnyerte a Morgan Stanley által szervezett “Kódolj egy jó ügyért” hackathont,

ahol kifejezetten jótékonysági szervezetek által felvetett problémára kellett megoldást találni az informatika eszközeivel. Egyre gyakoribbak az olyan kezdeményezések, mikor a pozitív társadalmi hatás érdekében kínálják programozói kapacitásukat cégek vagy magánszemélyek.

Ismét megrendezték Budapesten a Morgan Stanley jóvoltából a Code to Give hackathont, ahol idén aranyérmet szerzett a codecoolos diákokból álló 3 fős csapat. Nem ez az első dobogós eredmény, amit a programozó iskola diákjai érnek el, a tavalyi versenyen egy másik csapatuk ezüstérmes lett. A hibrid rendszerben lebonyolított egy hetes verseny célja, hogy valamilyen nonprofit szervezet érdekében használják fel tudásukat a feltörekvő magyar programozók. A verseny kedvezményezettje idén a Salva Vita Alapítvány volt, akik küldetésüknek azt választották, hogy fogyatékossággal élő, vagy megváltozott munkaképességű emberek munkához jutását, munkahelyi beilleszkedését, kényelmét és hatékonyságát segítsék, a foglalkoztatói oldallal közösen tervezett és végrehajtott fejlesztésekkel.

Az EcoSim Kft. által kialakított és lebonyolított versenyt idén azzal a felhívással indították, hogy a csapatok a Salva Vita részére alkossanak olyan online felületet, amellyel a fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű emberek álláskeresését még jobban tudják segíteni. Míg korábban az alapítvány papíron kitöltött űrlapokon és kiosztott tájékoztatókon kommunikált a fogyatékossággal élőkkel, addig egy új, akadálymentesített felületen könnyebb a jelentkezések érkeztetése, a készségek tesztelése, egyes gyakorlatok elsajátítása, és az eredmények feldolgozása. A Codecool csapata egy olyan weboldalt fejlesztett a Salva Vitának, ahol mindezek a kérdéssorok gyengénlátók részére is sokkal jobban olvashatók, illetve felolvasómodullal kiegészítve látássérültek számára is befogadhatók. Emellett a koncentrációs készséget tesztelő microsite-ot is készítettek a felülethez. A csapat a gyakorlatias megközelítéssel, az ergonomikus kialakítással, a célorientált, sokoldalúan használható struktúrával vívta ki a zsűri elismerését.

Nem példa nélküli, hogy a codecoolos diákok jótékonysági akciókban vesznek részt, hiszen mindenki emlékezhet a covid-járvány időszakában a diákjaik által ingyen vállalt nonstop call centerre, amit bármely szülő, tanár, diák felhívhatott, akinek be kellett élesíteni gépén a távoktatáshoz, vagy távmunkához szükséges videochat programot, Google Classroomot, vagy más hasonló, akkor még újdonságnak számító felületet.

„Általában is külön figyelmet fordítunk arra, hogy a nálunk tanulók megőrizzék szociális érzékenységüket, ne felsőbbrendűen éljék meg a digitális ismereteiket, hanem igyekezzenek az analóg világot zökkenőmentesen átsegíteni a transzformáción” – meséli Boda József, a Codecool társalapítója. Egy 2022 tavaszán a Codecool tanulói körében végzett felmérés során arra keresték a választ, hogy mi motiválja őket az IT-karrier megszerzésében. A válaszadók több mint harmada jelölte meg, hogy a programozói tudását felhasználva szeretne olyan projektekben is részt venni, amivel pozitív hatással lehet a társadalomra és mások életére. Ez az indok így ötödikként szerepelt a rugalmas munkavégzés, a jobb életszínvonal, a stabil karrierkilátások, és a tudásvágy után.

Noha piaci statisztika nem készíthető arról, hogy milyen volumenű megrendelést váltanak ki a programozók világszerte pro bono alapon, az erre vállalkozó programozók elérhetőségeit gyűjtő közvetítő szervezetek köre évről évre bővül. A jelentkezők motivációja is sokrétű: az önfeláldozás, a segíteni akarás, a valamilyen személyes – például egészségügyi ellátás során keletkezett – tapasztalat miatt jelentkeznek sokan ilyen feladatokra. Ugyanakkor van, aki szakmai kihívásként, akár kifejezetten referencia megszerzése okán vállal ilyen programozói feladatot, hogy demonstrálja kreativitását, megvalósítsa ötletét, hatékonyságjavulást érve el egy nonprofit szervezet hagyományos tevékenységének digitalizálásával. Nem utolsó sorban techcégek, vagy fejlesztőket képző intézmények a társadalmi felelősségük ismeretében szánják erre a fejlesztői kapacitásuk egy meghatározott részét.

„Tény, hogy az informatikai fejlesztések árát a vállalati szféra és az államigazgatás diktálja. Ebben a versenyben nehezen jutnak fejlesztői kapacitásokhoz a nonprofit alapon működő társadalmi szervezetek. Mi több, van is egy olyan téves nézet, hogy ha klassz honlapja, fejlett mobilapplikációja van egy jótékonysági szervezetnek, akkor annak a sok pénznek lett volna jobb helye máshol. Ez tévedés!” – magyarázza Boda József. „Egy civil szervezet esetében a digitalizációval lépést tartani, az ebben rejlő működési és ezáltal költséghatékonysági lehetőségeket kihasználni megtérülő befektetés. Szerencsére az érdeklődő hozzáállás és nyitottság – ami a Codecoolnál tanulókat is jellemzi – együtt jár azzal is, hogy diákjaink időről-időre kapacitásukhoz és tudásukhoz mérten részt vesznek ilyen jótékonysági szervezeteket támogató akciókban.”


Codecool

A magyar magántőkéből alapítottCodecoolKft. fő küldetése, hogy pótolja az informatikai ipar jelenlegi és jövőbeni szakemberhiányát, egyedülálló, gyakorlatorientált képzési programján keresztül. A gyakorlott mentorok segítségével megvalósított, különböző időtartamú és specializáltságú intenzív programozó kurzusok közül kiemelkedik a 10 hónapos full stack oktatási program, mely az elhelyezkedésre is garanciát vállal. A tandíj az elvégzett tanfolyam révén szerzett munkahelyi bérből fizetendő. ACodecool2022-ben egyesült a piacvezető lengyel Software Development Academy-val, mellyel közösen már 8 országban kínálnak programozói képzéseket, és mintegy 400 partnervállalatnál álláshelyeket.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.