Hírek
2019. Március 12. 11:23, kedd |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Programajánlat a hosszúhétvégére

„Gyermekvasút nyomában” nappali teljesítménytúra
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton március 15-én tartják a „Gyermekvasút nyomában” 20 kilométeres nappali teljesítménytúrát. A megnövekvő kirándulóforgalom miatt ezen a napon a vonatok hosszabb üzemidőben közlekednek, 30-45 percenként indulnak a végállomásokról.
A hosszú hétvége mindhárom napján gőzvontatású nosztalgiavonat is várja az utasokat.
Pénteken rendezik a már hagyományos, „Gyermekvasút nyomában” 20 kilométeres nappali teljesítménytúrát. Az útvonal érinti a Gyermekvasút minden állomását, valamint a környék főbb látványosságait, a Budai-hegység közkedvelt kirándulóhelyeit. A túra szintideje hét óra. Nevezni a rajtnál lehet, péntek reggel 8 és 10 óra között, Széchenyihegy állomáson. Bővebb információ a Gyermekvasút honlapján található.
A március 15-től érvényes menetrend szerint tavasszal a hétvégenként jellemző jelentős kirándulóforgalomra tekintettel több járat indul. Előre meghirdetett hétvégi napokon gőzvontatású nosztalgiavonat is szállítja az utasokat, a közlekedési napokról szintén a Gyermekvasút honlapján lehet tájékozódni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul
2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód
Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -