Hírek
2021. Május 17. 09:58, hétfő |
Helyi
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Ütközéspont – indul a MÁV interaktív közlekedésbiztonsági kampánya
Fontos mérföldkő lehet a MÁV eddig is aktív baleset-megelőzési tevékenységében a most induló interaktív közlekedési kampány, az „Ütközéspont”.
Ahogy arra a vasúttársaság számtalan esetben és módon felhívta már a közlekedők figyelmét, a vasúti átjárókban történt baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza. A kampány célja a veszélyforrások tudatosítása, valamint felhívni a közúti közlekedésben résztvevők figyelmét a közlekedési szabályok betartásának fontosságára. A MÁV minden magyarországi középiskolának megküldi az Ütközéspont edukációs filmjét, ezzel közvetlenül vonja be a kampányba a fiatalokat.Idén növekedést mutat a statisztika: eddig 19 útátjárós baleset történt, néggyel több, mint az előző év azonos időszakában. Sajnos a halálos áldozatok száma is növekedett, a tavalyihoz képest kettővel többen, négyen haltak meg 2021 első négy hónapjában. 5 eset járt személyi sérüléssel és 10 anyagi kárral.
Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: „2021 a Vasút Európai Éve. Arra hivatott ez az év, hogy minél többet beszéljünk a vasútról, amely a legzöldebb és legbiztonságosabb közösségi közlekedési forma. A MÁV teljes hálózatán 2008 óta nem volt vasúti hibából bekövetkezett, halálos áldozatot követelő baleset. A hazai vasútbiztonság a régión, és szélesebb kitekintésben az Európai Unión belül is kedvező, erről a Közlekedéstudományi Egyesület weboldalán most megjelent szakmai cikkben olvasható részletes leírás. Sajnos a közúti közlekedők figyelmetlensége miatt mozdonyvezető kollégáink is életüket vesztették vagy megsérültek az elmúlt években. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy az útátjárós események következtében a vasúttársaság jelentős, évente százmilliós nagyságrendű kárral kénytelen számolni.”
A most induló kampány mérföldkő lehet a MÁV balesetmegelőzési erőfeszítéseiben, hiszen annak egyik kiemelten fontos célcsoportja – az autóvezetők mellett – a már önállóan közlekedő tizenévesek és fiatal felnőttek, akik jellemzően kerékpárral vagy gyalogosan tévednek a sínekre.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kiemelte: „A közlekedési balesetek megelőzése éppolyan fontos feladata a rendőrségnek, mint a szabálysértések felderítése és szankcionálása. Ezért minden olyan együttműködést üdvözlünk, ami segítheti a munkánkat. Külön öröm számomra, hogy olyan kezdeményezés mellé állhattam, ami a gyerekeket és a fiatal felnőtteket célozza.”
Nagy Zsolt színész hozzátette: „Négy fiú apjaként számomra is nagyon fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek a veszélyekkel. A fiataloknak tudniuk kell, hogy egy rossz döntés, egy apró figyelmetlenség akár az életükbe kerülhet. Sajnos a családunkban már történt hasonló tragédia, ezért egy pillanatig sem volt kérdés, hogy vállalom a felkérést.”
A közlekedésbiztonsági kampány mintegy 55 millió forintos Európai Uniós támogatással jöhetett létre. Az Ütközéspont jellegzetes plakátjaival országszerte közel 500 helyen találkozhatunk június közepéig. A közterületi megjelenések mellett számos médiamegjelenés biztosítja, hogy a figyelemfelkeltő kampány mindenkihez eljusson.
És mivel is lehetne jobban felkelteni a videojátékokhoz szokott fiatalok figyelmét, mint egy interaktív online felülettel, amely tulajdonképpen egy dramatizált „memória kihívás”. Az Ütközéspont weboldalán elérhető online játék a baleseti helyszínelők munkájának bemutatásán keresztül tárja a fiatalok elé a vasúti balesetek drámai valóságát. A játékos feladata, hogy egy rendőrtisztet megszemélyesítve a baleset helyszínén megtalálja a különböző nyomokat és azok, valamint a szemtanúk és a szakemberek vallomásai alapján rekonstruálja az eseményeket.
A játék egyedi hangulatáról a 360 fokban körbejárható, virtuális baleseti helyszín, egy valódi vonatszerelvény, az ütközésben megrongálódott autó, valamint a tűzoltóság és rendőrség járművei és munkatársai gondoskodnak. A játék szereplői között feltűnik Nagy Zsolt színész, aki a virtuális baleset sérültje, és Gál Kristóf rendőrségi szóvivő is, aki az online térben a játékos nyomozótársát alakítja.
Ne feledjük, a vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére. Közlekedjünk figyelmesen, hiszen körültekintő közlekedéssel a vasúti átjárós balesetek is megelőzhetők.
Az Ütközéspont kampány nem jöhetett volna létre a Rendőrség, a Mentőszolgálat és a Katasztrófavédelem szakértő támogatása nélkül.
Az Ütközéspont kampány filmje itt elérhető:
https://www.youtube.com/watch?v=kQ0XP2OTkO8&t=3s
HÁTTÉR:
A MÁV a vasúti átjárókban történt események számának csökkentése, és a figyelem felhívása céljából a közút és vasút kereszteződéseiben 2018 óta folyamatosan, éves szinten 60-70 helyszínen tart közös vasúti-közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrség területileg illetékes munkatársainak közreműködésével.
De melyek is a vasúti átjárókban bekövetkezett balesetek legfőbb okai? Gyakran tapasztalható, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt, illetve a csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni. A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás – a „még átérek” gondolkodásmód –, az agresszív vezetési stílus, a vezetés közbeni telefonálás és a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása okozza. A záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik. A statisztikák szerint évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok.
Kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok is, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken, vagy nem a kijelölt átjárókat használják. Az őket ért baleseteket sok esetben az érzékszervek működését akadályozó tényezők, például a fülhallgatóval történő közlekedés, a kapucnis ruházat vagy a mobiltelefon használata okozzák. Kétvágányú pályán az elhaladó vonat után – kijelölt átjáró esetén tilos jelzésnél – elindulva nem látják a másik sínpáron, ellenkező irányból gyorsan érkező vonatot. Tóparti vasútvonalak mentén pedig előfordul, hogy matrac, kenu, nagyméretű felfújható játékok miatt nem látják a közeledő vonatot. Ez különösen a Balaton felújított déli partján jelent veszélyt, ahol a modern vonatok – a régen megszokotthoz képest – csendesebben közlekednek. Júniustól az elkészülő villamosításnak köszönhetően Szabadbattyán és Balatonfüred között is figyelemmel kell lenni erre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
