Hírek
2013. Március 05. 05:00, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Pápaválasztás - Bíborosi nyilatkozatok az első tanácskozások után
A L'Osservatore Romano szentszéki napilap szerint XVI. Benedek lemondásának február 11-i bejelentése óta már 47-re emelkedett az újságok által pápajelöltnek tartott bíborosok száma.
Közben a pápaválasztásra készülő bíborosok közül többen is nyilatkoztak a sajtónak.
"Nyíltabb kapcsolat kell egyház és sajtó között. Jobb a sajtóval beszélni, mint kerülni ezt" - hangoztatták a hétfői bíborosi kongregáció szünetében tartott sajtótájékoztatójukon az észak-amerikai bíborosok, akik szóvivőikkel érkeztek a Vatikánba.
Francis Eugene George chicagói érsek azt hangoztatta, hogy húsvétra új vezetője lesz egyháznak. Washingtoni kollégája, Donald William Wuerl szerint akárki is lesz az új pápa, a "pedofília-botrányokat nem szabad elfelejtenie". Hozzátette, hogy a következő napokban folytatódó tanácskozáson téma lesz a Vatileaks-dosszié is, azaz a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásának botránya.
Sean O'Malley bostoni érsek az újságírókkal beszélgetve kijelentette, hogy "rettegés fogja el, ha arra gondol, hogy pápává választhatják". Az esélyes pápajelöltek között számon tartott Marc Ouellet québeci érsek azt mondta, "megpróbálok felkészülni az eshetőségre".
Az olasz Claudio Maria Celli bíboros, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának eddigi elnöke azt hangoztatta, "jó lenne, ha az új pápa a misszionáriusok közül kerülne ki".
Mások viszont kerülték a sajtót: Miroslav Vlk nyugalmazott prágai érsek azt mondta, felesleges kérdezni, kora miatt úgyse vesz részt a konklávén.
A Rómába megérkezett bíborosok hétfőn délelőtt és délután is tanácskoztak a vatikáni szinódus-teremben. Titoktartási esküt tettek és úgy döntöttek, hogy üdvözletüket és hálájukat kifejező levelet írnak a lemondott pápának, XVI. Benedeknek, valamint az egyházat jelenleg vezető Tarcisio Bertone pápai kamarás mellé segítségként két olasz és egy szlovén bíborost állítottak.
"A tanácskozás első napja az ismerkedésé volt: a bíborosok közül sokan nem is ismerik egymást" - hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
A Vatikánba már 142 bíboros érkezett meg, közöttük 103 a nyolcvan évnél fiatalabb pápaválasztó, soraikban Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel. A konklávé időpontjáról akkor tudnak dönteni, ha mind a 115 pápaválasztó megérkezik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
2025. November 12. 07:25, szerda | Külföld
Budapesti békecsúcs - Szergej Lavrov: Moszkva kész megvitatni Washingtonnal a találkozó előkészítésének folytatását
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását -
2025. November 09. 09:50, vasárnap | Külföld
Ukrajnai háború - Kreml: nem lehet előre jelezni a budapesti csúcs időpontját
Nem lehet előre jelezni a budapesti orosz-amerikai csúcstalálkozó időpontját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak.
