Hírek
2019. Március 05. 09:33, kedd |
Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
Nyolc esetben volt pozitív az alkoholszonda
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 2019-es esztendőben is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Csongrád megyében 2019. március első hétvégéjén is több alkalommal intézkedtek ittas járművezetőkkel szemben a rendőrök. Négy alkalommal Hódmezővásárhelyen, három alkalommal Szegeden, illetve egy alkalommal Makón indult büntetőeljárás a sofőrök ellen.
Fontos hangsúlyozni, hogy a kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszesital elfogyasztása is számít; az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása stb.), amelyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.
Ne feledjék: mindenkit hazavárnak! A balesetek jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel, az egymásra történő odafigyeléssel megelőzhetőek!
Mondjunk 4 NEM-et az ittas járművezetésre:
Ha alkoholt fogyasztottam, NEM ülök a volán mögé.
Ha tudom hogy a sofőr ivott, NEM engedem vezetni és NEM ülök a kocsijába.
NEM kínálom alkohollal vendégemet, akiről tudom, hogy még vezetni fog.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
