Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. Október 30. 12:10, hétfő | Helyi
Forrás: Varga Anikó intézményvezető Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

November 3-án kezdődik az 5. Országos Rajzfilmünnep

November 3-án kezdődik az 5. Országos Rajzfilmünnep

60 helyszínen, több mint 350 programmal - 2017. november 3-5.

Ki ne emlékezne a Magyar népmesék sorozat főcímdalára, amit esténként együtt fütyültünk a kismadárral, a Fürge rókalábak kezdetű rajzfilm slágerre, vagy az „MZ per X, MZ per X jelentkezz!” hívó mondatra? Még sok más kedves emlék juthat eszünkbe a több mint száz éves magyar animáció történetéből.

A 15 éves KEDD Animációs Stúdió, támogató partnerei segítségével, gazdag rajzfilm kínálatot gyűjtött össze és ajánlott fel azoknak az intézményeknek, amelyek nyitottak családi és gyerekprogramok szervezésére. A színes, programokkal teli, rajzfilmvetítésekkel egybekötött hétvége minden helyszínen hasonló, mégis más-más programmal várja a helyi családokat, kicsiket, nagyokat.

Az 5. Országos Rajzfilmünnep fővédnöke Bartos Erika, Pro Familiis-díjas, számos egyéb elismerése mellett a 2017-es Év Gyerekkönyve Díjat is elnyerő meseíró, többek között a nagysikerű rajzfilmsorozat, a Bogyó és Babóca írója és rajzolója.
A programsorozathoz idén 53 városban összesen 60 helyszín csatlakozott. Minden Rajzfilmünnep helyszín programja elkészült, országosan több mint 350 program közül válogathatnak az érdeklődők.

Csatlakozó városok a teljesség igénye nélkül: Budapest, Szeged, Pécs, Miskolc, Veszprém, Nyíregyháza, Mátészalka, Gyula, Hajdúhadház, Fertőszentmiklós, Újszász, Edelény, Dombóvár, Esztergom, Székesfehérvár, Szentendre vagy Zalaegerszeg. Benépesítjük az egész Balaton partot: Keszthely, Fonyód és Siófok mellett kisebb községek is csatlakoztak, mint Kővágóörs, Badacsonytomaj és Mencshely.

A helyszínek változatos műsort állítottak össze a filmkínálatból, hol a klasszikusokat, hol a legfrissebb filmeket válogatták, de olyan helyszínek is vannak, ahol Nepp József, a közelmúltban elhunyt kiváló rajzfilmrendező emlékének szentelik programjaikat.

  • Berettyóújfaluban a Mátyás, az igazságos és a Vízipók-csodapók lesz műsoron
  • Bicskén a modern meséket élvezheti a közönség, mint a Messzi észak és az Egy kupac kufli
  • A budaörsi Zichy Majorban Nepp József emlékére a Kérem a következőt és a Mézga család sorozataiból láthatnak válogatást
  • A Budapesti Művelődési Központban az animációs fesztiválok válogatásait élvezetik az érdeklődők
  • Hódmezővásárhelyen pedig olyan klasszikus magyar sorozatokkal találkozhatnak, mint a Kockásfülű Nyúl, a Kíváncsi Fáncsi és a Pom Pom meséi

A filmvetítéseket kiegészítő programok is rendkívül változatosak:

  • Bogyiszlón interaktív előadásokon, játékos feladatokon vehetnek részt az érdeklődők a Rajzfilmünnep keretein belül, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ szervezésében
  • Törökszentmiklóson rajzfilmünnepi Halloween bulira hivatalosak az odalátogatók
  • Pécsett a gyerekek elkészíthetik saját rajzfilmjelenetüket
  • Újpesten játszósarok, arcfestés és RajzfilmTOTÓ várja a vendégeket
  • Dombóváron pedig ingyenes rajzfilmünnepi játszóház keretein belül, népi fa játékokkal, fejlesztő- és logikai játékokkal játszhatnak a gyerekek

A felsorolás ezzel nem ér véget. Ahttps://rajzfilmunnep.hu oldalon a programok típusára, időpontjára és helyszínére is kereshetnek az érdeklődők, illetve a szabad szavas keresővel bármilyen egyéb keresett tartalmat is megtalálhatnak: https://rajzfilmunnep.hu/program-kereso/

Rajzpályázat

A Rajzfilmünnep azoknak a 14 év alatti gyerekeknek, akik szeretnek rajzolni, pályázatot is hirdetett, melyre egészen az idei programsorozat végéig, november 5-ig várjuk a beérkező alkotásokat „Rajzfilmünnep Rajzban” címszóval. http://Részletek itt >>>

A KEDD Animációs Stúdió

A KEDD Stúdió elsődleges célja minőségi gyerektartalmak létrehozása és közvetítése a legszélesebb gyerekközönség részére. A KEDD-ben készült többek között a Bogyó és Babóca, a Kuflik rajzfilmsorozat, és a Pocoyo sorozat magyar változata is.

Fővédnök Bartos Erika

Bartos Erika az elmúlt évtized elhivatott magyar gyermekkönyv írója és illusztrátora. Meséivel megnyugtató, harmonikus világot közvetít, történeteit maga illusztrálja. Verseit több zenekar is megzenésítette, klasszikus gyerekkari kórusművet is komponáltak szövegeire. Bogyó és Babóca sorozatából rajzfilm is készült, mely a rendszerváltás óta az első magyar animációs mesesorozat. Szintén a Bogyó és Babóca sorozattal kelt életre tíz éves csend után a magyar diafilmgyártás, ez volt az első diafilm, melyet digitális technikával gyártottak.

Bartos Erika eredetileg építészmérnök, kiemelkedő eredménnyel végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Építész végzettsége mesekönyveiben is észlelhető, 2016-ban pedig - kilépve a mesekönyvek világából - két építészeti témájú albumot is közreadott: Budapest titkai, illetve Budapest rajzban címmel. Munkáját számos díjjal ismerték el.

A Rajzfilmünnep csapata:

Ötletgazda: M.Tóth Géza, a KEDD Animációs Stúdió vezetője
Projekt vezető:Bakonyvári Lilla (lilla@kedd.net,, +36 70385 5927)
Projekt koordinátor:Charlotte Symmons(charlotte@kedd.net)
PR és sajtó: Fodor Krisztina (pr@kedd.net)
http://www.rajzfilmunnep.hu / https://www.facebook.com/OrszagosRajzfilmunnep

Az Országos Rajzfilmünnepet támogató partnerek:
Nemzeti Kulturális Alap, KEDD Animációs Stúdió, Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), M2 Gyerekcsatorna, Magyar Nemzeti Filmarchívum, Kecskemétfilm, Vertigo Média, Cirkofilm, Mozinet, The Hoppies, KGB Stúdió, Metropolitan Egyetem, Moholy – Nagy Művészeti Egyetem, UIP Duna, Anilogue, Busho, KAFF és a Primanima Filmfesztivál.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:48, hétfő | Életmód

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.