Hírek
2014. Június 05. 09:33, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Négyszáz kilométeres lovas emléktúra az I. világháború áldozatainak kegyhelyeihez
Az I. világháború áldozatainak tiszteletére emelt magyarországi emlékhelyekhez indulnak túrára június 12-én Kisújszállásról a Nagykun Nádor Huszár Bandérium tagjai, a lovasok Nagycenkig tartó útjuk során 400 kilométert hagynak maguk mögött.
Horváth György nagykun főkapitány, hagyományőrző őrnagy az MTI-nek elmondta: a lovas túra csaknem száz helységet érint, a jelentősebb állomások: Kisújszállás, Besenyszög, Jászladány, Jászberény, Jászfényszaru, Gödöllő, Mogyoród, Budakalász, Pilisvörösvár, Lábatlan, Komárom, Ács, Győr, Csorna, Kapuvár és végül Nagycenk. Az út alatt több helyen lovas és gyalogos hagyományőrzők csatlakoznak hozzájuk.
A héttagú lovas csapat emlékzászlót visz magával, amelyre minden településen a koszorúzás alkalmából szalagot kötnek majd a helyi hagyományőrzők, településvezetők.
Horváth György tájékoztatása szerint a túra útvonalát előzetesen gépkocsival bejárták, kijelölték a biztonságosan járható utakat, és megszervezték a szállásukat. Naponta 50-60 kilométer tesznek majd meg lépésben, ügetésben, vágtában és a lóval sétálva. Várhatóan június 19-re érkeznek Nagycenkre, ahol a nemzetközi nyílt katonai lovas bajnokságot rendezik. A túra része lesz, hogy a Vasfüggöny lebontásának 25. évfordulójáról is megemlékeznek június 21-én a magyar-osztrák határon.
A Nagykun Nádor Huszár Bandérium tagjai már több lovas emléktúrán vettek részt, így végigjárták a Honfoglalás-túrát, a Kunok I. Világtalálkozójához kapcsolódva pedig a Radnai-hágónál jártak egy 600 kilométeres úton. Tavaly Virágh Gedeon nádorhuszár főhadnagy tiszteletére vettek részt emléktúrán nagykunsági és kiskunsági lovasokkal közösen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 13:00, csütörtök | Belföld
MVM: az érkező földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapnak tájékoztatást az ügyfelek
2026. Február 26. 12:00, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter német beavatkozási kísérletekről beszélt a magyar választásokba
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
