Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2019. Július 04. 15:22, csütörtök | Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Negyedmilliónál is több balatoni utas a szezon első két hetében

Negyedmilliónál is több balatoni utas a szezon első két hetében

Idén mind az északi, mind pedig a dél partot tekintve 13 százalékkal többen, azaz körülbelül 260 ezren utaztak a nyári szezon első 16 napján a Balatonhoz, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban.

A vasúttársaság nagy újítása a naponta 8 pár Balaton expressz szerelvényen elérhető étkezőkocsi-szolgáltatás, melyet az első két hétben több ezren vettek igénybe.

A strandszezon első 16 napjában jellemzően a Balaton és saját lakóhelyük között utaztak a pihenni vágyók, az utazások kis részét tették ki a tó körüli települések közötti utazások. Az országos adatokhoz képest nagyobb arányban, a menetjegyek 23 százalékát vásárolták meg a balatoni utasok online formában (e-Ticket vagy a vasúttársaság mobilalkalmazásának segítségével), míg 11 százalék az automatás, 8 százalék a fedélzeti, 58 százalék pedig a pénztári jegyváltás. Egyes balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet nyaranta. Tavaly Siófok volt a legforgalmasabb balatoni állomás, de Fonyód és Zamárdi is dobogós helyen végzett. Őket Balatonfüred, Balatonlelle és Keszthely követte a rangsorban. Az utaskomfort emelése érdekében már július 1-jétől plusz egy InterCity-kocsi közlekedik a Balaton expressz járatain.

A nyári menetrend kezdete, június 15. óta az utazási komfortot növeli, és kellemes élményt ad a Budapest és Keszthely között oda-vissza, napi 8 pár Balaton expresszvonatban közlekedő étkezőkocsi is, ami Keszthely felé a vonat elején, Budapest felé a vonat végén található.

A Balaton expresszek étkezőkocsijában június második felében több mint 3200 vendéget szolgáltak ki. A legkedveltebb és leggyakrabban fogyasztott ital továbbra is a 390 forintért árult csapolt sör, amely újdonságnak számít a hazai étkezőkocsi-szolgáltatásban; már 2400 korsót csapoltak. Ételek közül a START Burger nevű, 100 százalékban marhahúspogácsával, cheddar sajttal és csalamádéval készülő hamburger a legkeresettebb; már több mint 700 darabot fogyasztottak. Ezt menüben, sült krumplival és csapolt sörrel is árusítják. A reggeli időszakban közlekedő járatokon népszerűek a forró italok és a különböző kávéféleségek.

A tavaly nyári utasszámok azt mutatják, hogy beváltak az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztései, valamint az értékesítési újdonságok. Az elmúlt évek utasforgalmi adatai alapján a balatoni vonatok utasszáma a következő egy hónapban éri majd el a csúcspontját, jelenleg felfutás tapasztalható, amely várhatóan az étkezőkocsiban fogyasztó utasok számában is megmutatkozik majd.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód

EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón

Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.