Hírek
2018. Január 05. 15:07, péntek |
Sport
Forrás: mti
Négy magyar versenyzővel rajtol szombaton a 40. Dakar-rali

Az autósok mezőnyében a Szalay Balázs, Bunkoczi László, a motorosok között Dési János és Horváth Lajos képviseli a magyar színeket a perui Limából szombaton elrajtoló Dakar-ralin, amely a 40. lesz a viadal történetében.
Szalay a 367-es rajtszámú Opel Crossland X versenyautóval a magyar rekordnak számító 13. alkalommal indul el a három dél-amerikai országon, Perun, Argentínán és Bolívián áthaladó, összesen 9000 kilométeres versenynek, amely 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában ér véget. Szalay nyolcadik alkalommal áll rajthoz Bunkoczival közösen a Dakaron.
Dési János pályafutása hatodik Dakar-raliján vesz részt a 69-es rajtszámú KTM-mel, míg Horváth Lajos a 139-es rajtszámú KTM-mel másodszor vág neki a világ legnehezebb tereprali-versenyeként számot tartott viadalnak. A motorosok mezőnyében a szerbiai magyar Saghmeister Gábor is ott lesz, ő szintén KTM-mel versenyez, s az idei lesz pályafutása 10. Dakarja.
A gyorsasági szakaszok hossza 4500 kilométer, ebből az első öt etapot Peruban kell teljesítenie a mezőnynek, majd következik három bolíviai szakasz, ezután pedig hat argentínai gyorsaságin keresztül érnek majd be a versenyzők a Córdobában kialakított célba.
A versenyen ismét lesznek sivatagi szakaszok, de a helyszíni adottságokat kihasználva komoly magaslatokat is megjárnak - 4000 méter fölött is jelöltek ki szakaszokat -, a szünnapot pedig Bolíviában, 3500 méter fölött tartják meg január 12-én.
A jubileumi, 40. Dakar-ralin 337 járművel - 190 motorkerékpár és quad, 105 autó, 42 kamion - 54 ország 525 versenyzője vesz részt.
Fotó: dakar.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.