A szerzővel Dr. Tóth Sándor László, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense beszélgetett.

A könyv szerzője elmondta: a kötet gerincét doktori disszertációja adta, amelyben az közismert 1456-os ostromot 16 évvel megelőző eseményekről végzett kutatásait összegezte.

Dr. Szabó Pál kifejtette: az 1440-es ostrom során az oszmán-török seregek legalább akkora – ha nem nagyobb - erővel vonultak Nándorfehérvár ellen, mint azt Hunyadi idején tették, azonban ezek az események jóval elhanyagoltabb voltak a történelemkutatás területén. A szerző PHD doktoranduszként a magyar és bizánci kapcsolatokat kutató egyetemi csoport tagjaként találkozott a témával, azonban a feldolgozáshoz alapkutatásokat kellett végeznie, források után nyomoznia, magyarra fordítania és feldolgoznia.

- Ha egy magyar kutató Nándorfehérvárról új kutatási eredményt tud felmutatni, az egy kivételezett állapot – mutatott rá a téma különlegességére a szerző, aki bizánci ógörög és latin forrásokat kutatva nemcsak az ostrom történetét, hanem az annak során alkalmazott haditechnikai eszközök és módszerek leírását is megtalálta. Dr. Szabó Pál az eddig ismert, Thuróczy és Bonfini leírásokon túl lengyelországi humanista szerzőket is vizsgált, és rámutatott, hogy az oszmán-török források – mivel az ostrom az ő szemszögükből sikertelennek bizonyult – leginkább a hadizsákmányként ejtett foglyok nagy számát emelték ki.

Az előadás során a közönség megismerhette a vár akkori kapitánya, a raguzai fegyverkereskedő családból származó Tallóci Jován tevékenységét, aki az akkor újszerű fegyvernek számító szakállas puskák és bombavető mozsarak alkalmazásával állt ellen a támadásnak, sőt újszerű taktikaként a várat támadó törökök nyakába nemcsak forró szurkot öntöttek a védők, de falakon támadókra dobott méhkasokkal is akadályozták a rohamokat.

1440-ben a körbezárt Nándorfehérvárt török folyamatos támadás alatt tartotta, s közben alagutat épített a vár irányába. Azonban a védők – egy keresztény katonának köszönhetően – információt szereztek az épülő török alagút irányáról, és az ezzel szemben kialakított járatot berobbantva megakadályozták az ekkor már utánpótlási gondokkal küzdő támadók tervét, így a szultán feladta a küzdelmet.

Dr. Szabó Pál a győzelmet értékelve arról is szólt, hogy míg az 1456-os ostrom idején a vár mögött egy felkészült hátország várta volna az oszmán sereget, addig 1440-ben a több területen harcot vívó, politikailag is megosztott Magyarország nem lett volna képes hatékony védekezésre.