Városlista
2025. december 24, szerda - Ádám, Éva

Hírek

2020. Február 04. 17:34, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Művészi eszközökkel örökít meg értékeket

Művészi eszközökkel örökít meg értékeket

Makó épületeit mutatta be tárlatvezetésén Karsai Ildikó

Makó és Vásárhely sok mindenben hasonlít egymásra – állapította megKarsai Ildikó grafikusművésza hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban, aMentés máskéntcímű kiállításán tartott tárlatvezetésén. A makói alkotó színes ceruzával készült művein a hagymaváros egykoron állt és ma is látható épületeit örökítette meg. Az elmúlt két évtizedben Karsai Ildikó épületgrafikák százait alkototta meg, amelyekből több mint száz került a nemrég megjelent, a vásárhelyi kiállítással azonos című könyvébe, melyekből a Tornyai János Múzeum három kiállítótermében mintegy hetvenet láthatott a közönség.

A ma még látható épületek arról is mesélnek a szemlélő számára, hogy azok tervezői és építői milyen alapos felkészültséggel végezték munkájukat, mennyi gondot fordítottak az épület illeszkedésére a már meglévő utcaképhez, s hogyan dolgozták ki a szerkezetei elemek arányait. Minderre példa az 1839-ben átadott, egykori megyeháza, a mai városháza épülete, amely az elmúlt években komoly felújítással került közelebb egykori állapotához.

Azokat az épületeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben lebontottak, az egykori tervek és korabeli fotók alapján „alkotta újra” Karsai Ildikó, így találkozhattak a tárlat látogatói a hatvanas évekig Makó jellegzetes épületének számító Nasitz-házzal, a neológ zsinagóga épületének rajzával, vagy az egykori Hollósy Kornélia Színházat ábrázoló grafikával. Utóbbi épületben – amely mindössze fél évszázadig állhatott a hagymavárosban – jegyszedőként dolgozott a város híres szülött színésze, Páger Antal édesanyja, de ahogyan a színházi világban nevezték a művészt, Téni bácsi első fellépésére is ebben az épületben került sor. S archív fényképfelvétel is őrzi annak emlékét, amint az épület előtt beszélgetett József Attila, Móra Ferenc, Espersit János és Juhász Gyula.

Karsai Ildikó megköszönte a Tornyai János Múzeum által biztosított lehetőséget a tárlat megrendezéséhez, s Képiró Ágnesnek, a közgyűjtemény művészettörténészének, hogy részt vett a kiállítás koncepciójának kidolgozásában és megvalósításában. A makói grafikusművész elmondta: a kiállítás legközelebb – amennyiben az erről folyó, előrehaladott tárgyalások eredménnyel járnak – a fővárosban mutatja be Makó egykori és mai épületeit.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld

Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.

2025. December 24. 10:29, szerda | Életmód

XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren

Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon

2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is