Tüntessük el a Föld színéről a kártevők minden példányát? Álljunk csak meg! Mi az, hogy „káros”? Kinek, mikor, mennyire és miért?

Gyűlöletkampány

A „kártevők” fogalmával több gond is van. Nyilvánvaló, hogy egy emberközpontú fogalomról van szó, a mi emberi szempontunkból, tehát több millió faj egyikének (gyakran szűk látókörű, lásd alább) fogalmáról beszélünk.

Ez önmagában nem baj! Rendben van, hogy a saját szempontjaink mentén beskatulyázunk élőlényeket. Az igazi gond akkor kezdődik, amikor a „károsság” jelszavát hangoztatva általános érvényűvé emelkedik az állítás, és mind a gondolkodásunk, mind a tetteink abba az irányba kezdenek mutatni, hogy végképp eltöröljük az adott élőlénycsoport egyedeit a Föld színéről. A gyűlöletkampány szó egészen ideillik.

Vannak-e a természetben kártevők?

Vitán felül vannak olyan lények, amelyek más lényeknek kárt okoznak. Épp akkor lennénk bajban, ha egy olyan élőlényt kellene mondanunk, amely semelyik másiknak soha nem árt! Az ökológiai rendszerek évmilliárdok óta alakulnak, és ez idő alatt felfoghatatlanul sok és sokféle kapcsolat jött létre. E rendszereknek rossz hírük ellenére igen fontos szereplői a paraziták, az a csoport, amelyről talán a legtöbben állítanák, hogy nem lenne kár értük, ha egytől egyig kihalnának. (Bár a hangyaboglárka-lepkék, a kakukk vagy sok orchidea igen sok embernek hiányoznának, mi lenne, ha tudnák, hogy mind parazita?).

Többek között nekik köszönhető az életnek az a végtelen gazdagsága, amit az emberi tevékenység miatt ugyan egyre kevésbé, de még ma is megtapasztalhatunk. Bizonyos fajokat korlátozó szerepük teret nyit másoknak. Olyat tehát, hogy egy faj tűzzel-vassal irtandó lenne a világ minden pontján, nem mondhatunk megalapozottan. De figyelem! Ettől még idegenhonos vagy őshonos fajok is lehetnek igen károsak bizonyos körülmények esetén, bizonyos szemszögből.

A természetközeli rendszerek sokkal jobban bírják a betolakodók megjelenését

A természetközelibb ökológiai rendszerek jellemzően jóval ellenállóbbak a betolakodókkal szemben. Az viszont teljesen hétköznapi, hogy élőlények kárt okoznak egymásnak, ahogyan az is, hogy hasznot.

Alkalom szüli a kártevőt

A „kártevők” jó része kifejezetten az emberi tevékenység által nagymértékben módosított, bolygatott élőhelyeken érzi igazán jól magát. Városokban, szennyezett vízben, egy-két fajjal bevetett nagy kiterjedésű mezőgazdasági területen, gondoljunk a patkányokra, egyes veszélyes baktériumokra vagy a kukoricabogárra!

Patkánykisokos: hogyan védekezz ellene?

A patkány mindig is az emberrel együtt vagy legalábbis mellette élt. Ez a kapcsolat azonban, lássuk be, sosem volt felhőtlen. Sőt, leginkább ellenségként tekintünk rá, hiszen betegségeket terjeszt, és gyakran kárt tesz az otthonunkban vagy a háziállatainkban. De mi is a legnagyobb gond vele, és hogyan védekezhetsz ellene?

Emögött jelentős részben az áll, hogy ilyen körülmények között másképp, kevésbé kell versengeniük más fajokkal, amelyek egy természetközelibb állapotú rendszerben őket is korlátoznák. Ha egymáshoz nagyon hasonló, azonos fajba tartozó növényeket vetünk százhektárokra, nem meglepő, ha megjelennek majd olyan lények, amelyek robbanásszerűen elkezdik lerabolni a svédasztalt. A sokféleségre alapozás (beleértve a táji szintű sokféleséget, a genetikai sokféleséget és a funkcionális sokféleséget) rengeteget segíthet ezen. Lehetnének változatosabbak a tájak, ahol nem egybefüggő szántóföldek borítanak szinte mindent; alkalmazhatnánk együtt többféle élőlényt, például növényeket, állatokat, gombákat, ezzel utánozva a természetközelibb ökológiai rendszereket; és törekedhetnénk arra, hogy változatos genetikai állományúak legyenek az élőlények csoportjai. De nem akarok senkit áltatni: a kár így sem lesz nulla.

Az egyik kulcs a gondolkodásmódunk!

Kérdés, hogy mekkora veszteséget tartunk elfogadhatónak. A realitás az, hogy a nulla veszteség nem igazán érhető el. Minimalizálni lehet, és van, amikor érdemes is. Azonban az is fontos, hogy felismerjük-e, nem egyedül vagyunk a világon a haszonélőlényeinkkel. Bizonyos mértékű kár elfogadható. A kérdéskört úgy is nézhetjük, hogy a törekvés a károkozás foggal-körömmel való kizárására még nagyobb károkat okozhat: pusztíthat rengeteg ártatlan, valamint sok számunkra is fontos élőlényt, vagy – ha például veszélyes vegyszerekről van szó – árthat az egészségünknek. Változtassunk azon, ahogyan a káros-hasznos ellentétpárról gondolkodunk! Ennél ugyanis összetettebb világban élünk!

Tessék, még egy új kártevő!

Nehéz nem észrevenni, hogy az utóbbi év(tized)ekben milyen gyakran hallunk újabb kártevők megjelenéséről. Rég volt már, amikor a csíkos páncélú krumplibogár volt újdonság. Frissebben érkeztek a narancssárga spanyol meztelencsigák, a dióburok-fúrólégy, a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska, vagy épp a tűzelhalás nevű betegség. A felsorolást még sokáig folytathatnám.

Közös tulajdonságuk, hogy mindegyik külföldről, akár más kontinensről származik, és a jól megfontolt vagy épp teljesen meggondolatlan emberi tevékenységnek köszönhető, hogy ma ilyen nagy lendülettel szidhatjuk őket. (Terjedelmi okokból abba bele sem megyek, hogy ezek egy része olyan növényeken él, amelyek eleve behurcoltak hazánkban.)

A spanyol meztelencsiga igencsak komoly károkat tud okozni a kertben.

A spanyol meztelencsiga a viszonylag újonnan behurcolt invazív fajok egyike, sokaknak okoz fejfájást a veteményeskertben.

A kártevők hasznáról: a „ronda féreg” és a gyönyörű pillangó esete

A lepkék ékes példái annak, hogy egy élőlény az életének egyik szakaszában tűnhet káros, irtandó valaminek, míg egy másik életszakaszban lenyűgöz minket, és hálásak lehetünk neki azért, amit tesz. Nézzük például az év lepkéjét, a fecskefarkú lepkét! Hernyója szívesen rágja a kaprot, a kifejlett pillangó viszont egyrészt gyönyörű, másrészt beporzó tevékenységet is végez, sőt, táplálékot jelent más, akár mezőgazdasági károkat okozó fajokat is ritkító élőlényeknek. A szezonális károkozás nem egyedi, a seregélyek például kétségkívül sok kiló gyümölcs elfogyasztásáért felelnek, de rengeteg rovart, köztük sok károsnak tekintettet is elfogyasztanak.

A fecskefarkú lepke hernyója

A kérdéses lepke hernyóját akár „kártevőnek” is tekinthetik egyesek…

A fecskefarkú lepke kifejlett példánya

…a kifejlett pillangóról azonban ez valószínűleg nem sok embernek jutna eszébe.

A „kártevők” ökológiai káráról

Az előbbiek tükrében talán kissé meglepő, de a kártevőnek nevezett lények okozhatnak komoly ökológiai gondokat, és ez nem csak a behurcolt, idegenhonos, agresszíven terjedő – azaz invazív – fajok esetében lehetséges. Ha a terméskiesés olyan mértékű, hogy emiatt több terület művelésére van szükség, máris felmerül a kérdés, hogy pusztán ökológiai szempontból nem lenne-e érdemes valamit tenni ezen a téren. Az invazív fajok okozta problémákat talán nem kell ragozni.

Hasznos tanulságok

Az ész nélküli kártevőirtás káros csak igazán, nem a kártevők! Igen, vannak lények, amelyek megdézsmálják azt, amit mi, emberek szeretnénk megenni, vagy ártanak az épületeinknek, egészségünknek. Egy részük azonban sok hasznot is hajt, más részüket mi, emberek szabadítottuk magunkra (önkéntes szállítással vagy számukra kedvező körülmények kialakításával), néhány további pedig sok esetben nem is okoz igazán nagy gondot némi bosszankodáson kívül. Nem romanticizálni akarom a kérdést.

Ismerem az érzést, amikor reggelre eltűnik az éppen megérő eper, vagy elkeserítően kókadoznak a beteg meggyfa ágai. Nem örülök, ha kullancsot találok magamban. Azt azonban határozottan állítom, hogy érdemes kritikusan felülvizsgálni, amit a hasonló helyzetekről zsigerből gondolunk. És különösen érdemes újragondolni a vegyszerezési szokásainkat, legyen szó akár a fürdőszobánkról, akár a kertünkről. Jó lenne, ha változtatnánk azon a szóhasználaton és szemléleten, amely kategorikusan kijelenti bizonyos élőlényekről, hogy kártevők, figyelmen kívül hagyva a kérdés ezernyi oldalát és a még ma is jelentős, a különféle lények ökológiai jelentőségével kapcsolatos tudáshiányt. Arról pedig egy szó sem esett, hogy mindezek tükrében mit mondhatunk az emberi tevékenységről, amelynek mai formája és mértéke megszámlálhatatlan élőlényre nézve káros, és sokszor saját magunkra, emberekre nézve is az.