Hírek
2024. Május 28. 14:03, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Mészáros Lőrinc betegszállító kisbuszt adományozott a bicskei szociális intézménynek
Mészáros Lőrinc - magánemberként - speciális betegszállító kisbuszt adományozott kedden a bicskei Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ - Kapcsolat Központnak.
Az ünnepélyes átadón Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa hangsúlyozta, hogy szívesen támogatja a környékbeli embereket, akik segítségre szorulnak, hiszen maga is szegény családból származik, így tudja, mi az a nélkülözés. "A Jóisten sokat adott nekem, ebből megpróbálok jelentős mértékben visszaadni a rászorulóknak" - fogalmazott, hozzátéve: ezért is hozott létre cégcsoportja több alapítványt, amelyek éves szinten több mint egymilliárd forintot adományoznak országszerte.
Az üzletember megemlítette, hogy felcsúti és lokálpatrióta, de bicskeinek is érzi magát, hiszen lakott életvitelszerűen a városban, ezért kiemelten figyelemmel követi a város gyarapodását. Jelezte, hogy Bicske esetében korábban egy új tűzoltóautó megvásárlását támogatta, most pedig a kisbusszal a mozgásukban korlátozott emberek mindennapjain igyekszik könnyíteni.
Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy önkormányzati intézményük egy több mint tízéves járművel végezte eddig a feladatát, és félő volt, hogy az autó elromlik. Emiatt kétszer pályáztak új autóra, de nem jártak sikerrel, ezért kért segítséget Mészáros Lőrinctől, aki azonnal igent mondott és segített.
Szabó Ágnes, az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ - Kapcsolat Központ intézményvezetője közölte, hogy napi munkájuk során többek között fogyatékossággal élők szállítását végzik egészségügyi intézményekbe, gyógyszertárba vagy boltba. Megjegyezte: olyanoknak segítenek nap mint nap, akik helyzetükből adódóan elszigetelten élnek, kiszolgáltatottak. E nehézségeket igyekeznek enyhíteni az új járművel is, amely minden extrával felszerelt, biztonságos szolgáltatást garantál számukra a jövőben.
Az MTI kérdésére elmondta, hogy a kilencszemélyes Volkswagen Caravelle kisbusz speciálisan átalakított, a kerekesszékesek biztonságos szállítását ötpontos rögzítés segíti, és a ki- és beszállást megkönnyítendő elektromos rámpával és lépcsővel is felszerelt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 08:51, szombat | Bulvár
Mi ez a dubaji csoki őrület és miért ilyen drága?
2024. December 18. 08:09, szerda | Bulvár
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
2024. December 18. 08:08, szerda | Bulvár
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott Békeláng
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott békeláng, amelyet a magyar cserkészek küldöttsége adott át az Országházban.
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.