Hírek
2017. November 27. 14:37, hétfő |
Helyi
Forrás: Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.
Menetidő-csökkenés, korszerűbb utazási és bővülő áruszállítási lehetőségek
A beszerzési eljárás közzétételével elkezdődtek a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására vonatkozó előkészületek.
A mai naptól elérhető a MÁV Zrt. honlapján, továbbá feladásra került az Európai Unió Hivatalos Lapjába (TED-adatbázis) is a Soroksár és Kelebia közötti, 152 km hosszú vonalszakaszra vonatkozó, tervezés-kivitelezés tárgyú beszerzési eljárás részvételi felhívása.
A vasútvonal fejlesztése – a 160 km/h-s közlekedésnek és az új második vágánynak köszönhetően – a menetidő jelentős mértékű csökkenését és az áruszállítási kapacitás bővülését teszi lehetővé a legkorszerűbb biztonsági feltételek mellett. A felújításnak az elővárosi, a távolsági és a nemzetközi utasokon túl az áruszállítási szektor szereplői és a vasútvonallal érintett térségek lakosai, vállalkozásai is a közvetlen nyertesei lesznek.
A Soroksár–Kelebia tervezés-kivitelezés tárgyú tender hirdetményét ajánlatkérőként a MÁV Zrt. nevében eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. november 24-én adta fel a Tenders Electronic Daily felületére (http://ted.europa.eu/TED/), illetve tette közzé a MÁV Zrt. honlapján a hirdetmények között . A részvételi felhívás a gazdasági szereplők részére nyitott, kétszakaszos, tárgyalásos beszerzési eljárást jelöl meg – az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód és a versenysemlegesség biztosításával. A beszerzési szabályzat összhangban van az Európai Unió közbeszerzési irányelveivel, és megfelel a 2016. évi XXIV. és a 2017. évi XXXV. törvényeknek.
A tenderben szereplő műszakilag elvárt cél: 160 km/óra működési sebesség, a jelenlegi vasúti pálya teljes átépítése és a második vágány megépítése, a kölcsönös átjárhatóság érdekében ETCS 2 (European Train Control System) szintű egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszer és elektronikus biztosítóberendezés, a teherszállítás számára pedig 225 kN tengelyterhelés. Az állomásokon a tehervonati fogadóvágányok 750 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesznek alkalmasak, a peronok magassága a sínkorona felett +55 cm lesz, amely minden utas számára biztosítja az akadálymentes be- és kiszállást – az esélyegyenlőség érdekében.
A felújítással csökken a személy- és áruszállítási menetidő, továbbá nő a vonal kapacitása és forgalombiztonsága. Budapest és Belgrád között jelenleg mintegy nyolc óra a vasúti menetidő, ez a két főváros között 3,5 órára csökken, belföldön pedig a távolsági személyszállító vonatok egy órával rövidebb idő alatt teszik majd meg a mintegy 160 km-es szakaszt, és az elővárosi utasok Kunszentmiklós-Tass és a főváros között is jelentős menetidő-csökkenéssel számolhatnak.
A beszerzési eljárás lefolytatása az elkövetkező egy évben várható, kezdve az első, részvételi szakasszal: a jelentkező gazdasági szereplők jogi, pénzügyi és műszaki alkalmasságának vizsgálatával. Ezt követi a tárgyalásos, ajánlattételi szakasz, az ajánlatkérő és ajánlattevők közötti tárgyalásokkal a legjobb feltételek elérése érdekében oly módon, hogy a magas minőség, a határidők pontos betartása és a beruházás költséghatékonysága egyaránt biztosítható legyen. Az eljárás a végső ajánlattétellel és a szerződéskötéssel zárul. Ezután kezdődhetnek el a várhatóan két évig tartó tervezési és engedélyeztetési folyamatok, majd végül a kivitelezés, amely a jelenlegi tervek alapján mintegy három évet vesz igénybe. A nyertes vállalkozó felé elvárás, hogy a korszerűsítés során az Európai Unióban és a Magyarországon hatályos műszaki előírásoknak kell érvényesülniük. A projektben alkalmazott gépeknek, berendezéseknek és anyagoknak az Európai Unió műszaki előírásainak meg kell felelniük és erről tanúsítvánnyal kell rendelkezniük.
Háttér-információk a korszerűsítés kiindulópontjáról
A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vasútvonal 135 éves, az utolsó felújítása az 1960-as években történt meg. 100 km/h-s sebességnek megfelelő paraméterek szerint épült, de jelenleg Soroksár és Kelebia között csak 80 km/h-val lehet közlekedni, sőt a biztonság érdekében, a pálya leromlott állapotára való tekintettel 60, 40, 20 és 10 km/h-s sebességkorlátozások is érvényben vannak mintegy 14 km hosszban. Az alépítmény, az ágyazat és a sínek elhasználódott állapota miatt gyakran az időjárási körülmények is megnehezítik a közlekedést. Mindez nemcsak hosszabb menetidőt, hanem a pályakapacitás jelentős mértékű csökkenését is jelenti, ami elsődlegesen az áruszállítási szegmenst érinti kedvezőtlenül.
A COSCO - amely Kína legnagyobb, és a világ ötödik legnagyobb hajózási vállalata - 2009-ben megszerezte a pireuszi kikötők üzemeltetési jogát 35 évre, majd többségi részesedést vásárolt a terminálokat üzemeltető cégben. Így Kína a tervei szerint összeköti a Délkelet-Ázsián áthaladó és Afrika partjai mentén húzódó tengeri útvonalait Európa nagyvárosaival. A kínai hajózási társaság folyamatosan modernizál, bővíti a terminál kapacitását, és az idei évtől kezdődően hárommillióról ötmillióra növeli a kikötőn áthaladó konténerek mennyiségét. A termékeket egyre inkább a környezetkímélő vasúton tervezik Nyugat-Európa felé továbbítani, ezért jelentős növekedés várható a Pireuszból a kontinens belseje felé vezető tranzitútvonalon a konténervonatok számában. Magyarország a görög kikötővárosból a Nyugat–Európába irányuló tranzithálózat mentén fekszik, és az egyik legrövidebb útvonal része a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal. A Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015-ben, Szucsouban kötött egyezményt. A szerződés a 2016. évi XXIV. törvénnyel lépett hatályba, ennek értelmező melléklete a 2017. évi XXXV. törvény.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
