Péntek délután nyílt meg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban Margittai Gábor és Major Anita Emberi sorsok Szibériától Szardíniáig. Hadifogoly magyarok a Nagy Háborúban című nemzetközi multimédiás kiállítása. A megnyitó eseményen Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke bemutatta a megyei önkormányzat által az első világháború lezárásának centenáriuma alkalmából megjelentetett Miklós Péter által írt „Szörnyű dicsőségünk”. Az első világháború Csongrád megyei hőseinek emlékezete című kötetét.

Kakas Béla emlékeztetett: az első világháborúban Csongrád és Csanád vármegye szenvedte el arányaiban a legnagyobb veszteségeket az országban, s kötelességünk megőrizni a 1914 és 1918 között több mint tízezer Csongrád megyei elesett katona emlékét. A megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a kötet szerzője a száz évvel ezelőtti események megidézése mellett számba vette Csongrád megye településeinek hőseit és a hősök emlékére emelt emlékműveket is.

Az Emlékpont új, egy hónapig látható kiállítását megnyitva Miklós Péter, a közgyűjtemény intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója hangsúlyozta: az Emlékpont mindig is feladatának tekintette emlékezni a város hőseire, a legnagyobb veszteséget elszenvedett közösségekre, ezért az intézmény bekapcsolódott a város első világháborús emlékbizottságának munkájába is. A Hősök Napjára kiállítással, konferenciával, könyvkiadással emlékezett az intézmény, tavaly pedig az Emlékpont a Harctér és fogolytábor című, vásárhelyi bakanaplókat publikáló kötetét jelentette meg, s idén tavasszal Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történészének kurátorsága mellett a nagy háború izraelita hőseinek sorsát bemutató tárlatát rendezte meg.

Az első világháború lezártának centenáriumához közelítve a hadifogolysorsokat tárja az érdeklődők elé a Szibériától Szardíniáig című kiállítás, amely tablóinak tanúsága szerint magyar hadifoglyokat még Latin-Amerikába is sodort a sors. A marxista történetírás a Nagy Háborút tömegháborúként és anyagháborúként definiálta, ahol az emberekre a nagyhatalmak stratégái csak anyagként tekintettek – jelentette ki a múzeumigazgató. Miklós Péter hozzátette: Margittai Gábor és Major Anita kiállításán azonban személyes példákon, élettörténeteken és sorsokon keresztül válik a háború a tablókon, képeken, dokumentumokon keresztül kézzel foghatóvá, elképzelhetővé és száz év távlatából is átélhetővé és megélhetővé. A történész szerint a tárlat közelebb hozza hozzánk azt az áldozatot, amelyet eleink sokszor a mai magyar államhatártól sok száz kilométerre voltak kénytelenek vállalni és elszenvedni.

Major Anita és Margittai Gábor munkája során a határon túli magyar kisebbség, a „külső magyarok” sorsát vizsgálja, azonban nemcsak a ma élőkét, hanem a „halottak szórványát” is kutatja. Kétszemélyes kutatóexpedícióik során a Kárpát-medence mellett egzotikus vidékeken is nyomoznak elfeledett, vagy elhallgatott történetek után, hogy eredményeiket könyvek, filmek és vándorkiállítások formájában adják közre.

A hadifoglyok sorsának kutatása során az alkotók azzal szembesültek, hogy a fogságból hazatérőkre szétszakított, nyomorgó család, megszállt otthon, eltaposott karrier, megbélyegzés, szégyen és hallgatás várt. Az a haza már nem volt többé, amelyért ölt és vérét is adta volna egy ember, legyen az földműves, képzőművész, hivatalnok, vagy egyetemi tanár. A kiállítás a rendes kerékvágásukból kibillentett emberi sorsokat mutat be, a fogságba eséstől a táborok mindennapi életén át a hadifogolyművészetig, a szenvedésektől a lelki vigaszon át az emlékezeti kultúráig. Ki kell mondanunk több mint száz év után – Gyóni Géza sorait parafrazálva –, hogy a hadifogoly nem csak szürke rab, hanem hős halott – fogalmazott a Major Anita.