Hírek
2023. Március 20. 12:08, hétfő |
Helyi
Forrás: Elek András igazgatási ügyintéző
Megjelent a Korok, kultúrák, lelőhelyek tanulmánykötete
A kilencedik sorozat ötödik kiadványa: régészeti írások a középkorról
Megjelent a Tornyai János Múzeum régészeti sorozatának kiadványa, a Korok, kultúrák, lelőhelyek 2022-2023. évi előadásainak tanulmánykötete. Az őszi-téli szemeszteren elhangzott négy referátum írott anyaga több mint száz oldalon, számos színes ábrával, fotóval és illusztrációval nyújt bepillantást Hódmezővásárhely középkori településszerkezetébe, a textilplombák izgalmas variációiba, az avar hadászat részleteibe, valamint kitekint Visegrád évezredes históriájára.
A hódmezővásárhelyi közgyűjtemény közel egy évtizede szervezi meg népszerű régészeti estjeit, amelyeken ezidáig 31 előadó összesen 36 előadást tartott a múzeumban. A rendezvények térben és időben is nagyon széles spektrumot öleltek fel a kőkortól a kora újkorig, és szűkebb pátriánktól egészen távoli vidékekig – olvasható Csányi Viktor, a kötet szerkesztőjének előszavában. A múzeum régésze megjegyzi, hogy a Kincsek a szántásból kiállítás kísérőrendezvényeként útjára indult sorozat kezdetén talán senki nem gondolta, hogy ilyen hosszú életű és töretlen sikerű lesz a kezdeményezés, ami az évek alatt kiegészült és összekapcsolódott a kiadvánnyal. A most megjelent, a sorozat immár ötödik könyve hivatott továbbadni az utókornak a régészettudomány által megszerzett tudást, és felhívni a figyelmet nemzeti kincsünk egy pótolhatatlan örökségére – emeli ki az előszó szerzője.
A 2022. és 2023. évi előadásokhoz kapcsolódó kötetben részletes ismertető olvasható Hódmezővásárhely határának középkori régészeti lelőhelyeiről Csányi Viktor tanulmányában, az olvasó Mordovin Maxim írása nyomán elmélyedhet a középkori textilkereskedelem izgalmas világában, Buzás Gergely múzeumigazgató a római kortól a kora újkorig kalauzolja az olvasókat a visegrádi erődökben, várban és palotában, végül, de nem utolsósorban az avarok összetett harcmodorát veszi górcső alá Pintér-Nagy Katalin a 112 oldalas kiadványban.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult Korok, kultúrák, lelőhelyek régészeti tanulmánykötet 2023. évi kiadványa a Tornyai János Múzeum oldalán online elérhető, míg a könyvet a péntek délutáni régészeti tárlatvezetésen vehetik kézbe a középkor emlékei iránt érdeklődők.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség képes és készen áll, hogy megvédje a gázvezetéket
A Magyar Honvédség képes és készen áll arra, hogy megvédje a gázvezetéket - írta a honvédelmi miniszter húsvéthétfőn közösségi oldalán, a vasárnapi Török Áramlat elleni szabotázsakcióra reagálva.
