Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2015. November 23. 12:17, hétfő | Helyi sport
Forrás: hlkc.hu

Megerőltetés nélkül hozta a kötelező győzelmet Abonyban a HLKC

Megerőltetés nélkül hozta a kötelező győzelmet Abonyban a HLKC

Abonyban lépett pályára vasárnap az NBII Dél-Kelet csoport 9. fordulójában csapatunk.

A két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján csapatunknak csak a győzelem és két pont megszerzése lehetett a cél.

A várakozásoknak megfelelően a HLKC az első perctől kezdve dominált a mérkőzésen, határozott védekezés és hatékony támadójáték eredményeként már a tizedik percre tetemes előnybe kerültek (2-8). Különösebb erőlködés nélkül tovább nőtt a különbség a két csapat között, főként szélsőink jeleskedtek a gólszerzésben lerohanásokból, a félidei eredmény jól tükrözte az erőviszonyokat (9-20).
A második játékrészt ott folytatták, ahol az elsőt befejezték, sőt egy 8-0 rohammal végleg eldöntötték a találkozót (37. perc 9-27). Innentől Gaál Adrienn edző folyamatos cserékkel minden játékosnak lehetőséget biztosított, a meccset szinte a junior sorral fejezték be, de a hazaiak így sem tudtak “lőtávolon belülre” kerülni.

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság – 9. forduló
2015.11.22., Abony – 100 néző
Abony KC – Hódmezővásárhelyi LKC 23-40 (9-20)
Jv: Pauló Tamás, Tímár Péter
Versenybíró: Ónodi Erika
Az Abony gólszerzői: Molnár 6, Bokor 4, Csáki 4, Pászti 3, Vlaszák 3, Patkós 2, Bajtek 1
HLKC: Kothencz – Sajtos 9, Tószegi 4, Sebők 3, Németh 2, Kónya 5, Sebestény 5, Cs: Balogh (k), Kránitz 4, Földesi, Blaskovics, Klemm 3, Kecskeméti, Szőke 1, Kandó 3, Becsei 1

Gaál Adrienn edző: “A két pontért utaztunk Abonyba, ennek megfelelően végig nyomás alatt tartottuk a hazaiakat, sikerünk egy percig sem forgott veszélyben. Örülök, hogy minden játékosom, így tehetséges juniorjaink is hozzá tudtak járulni a sikerhez!”

Junior mérkőzés:

NBII Dél-Kelet csoport női junior kézilabda bajnokság – 9. forduló
2015.11.22., Abony – 80
Abony KC – Hódmezővásárhelyi LKC 22-36 (10-18)
Jv: Pauló Tamás, Tímár Péter
Az Abony gólszerzői: Mertlik 11, Batta 3, Bokor 2, Balogh 2, Rieger 1, Tóth 1, Habony 1, Tamási 1
HLKC: Balogh – Bálint 4, Blaskovics 6, Klemm 7, Földesi 3, Sajtos 2, Becsei 2, Cs: Kalmár (k), Kónya, Kránitz 3, Molnár 1, Mérai 4, Besenyi 1, Balog, Kandó 2, Szöllősi 1

Kis Márk edző: “A mérkőzést végig kézben tartottuk, és magabiztosan nyertünk 14 góllal. Mindenki játéklehetőséget kapott, pozitívum, hogy a fiatalok is jól szálltak be a meccsbe.”

A következő fordulóban a kilencedik helyen álló Gyomaendrőd csapata látogat a Balogh Imsi Sportcsarnokba.

NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokság – 10. forduló
2015.11.28., Balogh Imsi Sportaréna

  • 17.00 óra Hódmezővásárhelyi LKC – Gyomaendrődi Liget Fürdő – felnőtt mérkőzés
  • 15.00 óra Hódmezővásárhelyi LKC – Gyomaendrődi Liget Fürdő – junior mérkőzés

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld

Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő

Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.

2025. Augusztus 17. 08:43, vasárnap | Életmód

Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája

2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld

Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ

A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.

2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport

A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost

A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.