Hírek
2012. Augusztus 22. 13:09, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Megbírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt a Közbeszerzési Döntőbizottság
A Közbeszerzési Döntőbizottság 2,5 millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH), miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához az egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt.-t - számolt be az Index.
A portál szerdán azt írta: a KEH hat év alatt összesen 180 millió forintot fizetett volna az évi néhány tucat Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsület Rend éremért. A hatóság a közbeszerzési törvénybe ütközőnek ítélte az eljárást, amelyet nagy értékű és súlyos jogsértésnek ítélt. A bírságot azonban csak 2,5 millió forintban határozta meg, mivel a KEH-et együttműködőnek ítélte és a kifizetések sem történtek még meg.
Hozzátették, a Köztársasági Elnöki Hivatal az eljárását azzal indokolta, hogy még 2006-ban kötött egy olyan keretszerződést, amely után csak a Metal-Art Zrt.-t hívhatta meg ajánlattételre. Az Index szerint a hivatal azzal is érvelt, hogy nem hívhattak meg mást, mivel a nyertes cégnek tisztában kell lennie a történelmi előzményeinkkel, ezért csak magyar tulajdonú cég jöhetett szóba.
Érvelésük szerint a Metal-Art a korábbi Állami Pénzverde jogutódjaként könnyen igazolhatja korábbi kitüntetések nemesfémtartalmát, emellett kellő referenciával, megfelelő képekkel és szakemberekkel rendelkezik. Az Index szerint a hivatal arra is hivatkozott, hogy csúszásban voltak az augusztus 20-ai állami ünnep előtt.
A cikkben az is olvasható, hogy a Metal-Art Zrt. a csődben lévő Vegyépszer egykori elnök-tulajdonosának, Nagy Eleknek az érdekeltségébe tartozik, és az elmúlt évet 4,46 milliárd forintos árbevétellel zárta.
Az Indexen megjelent cikk nyomán, az MTI megkeresésére a Köztársasági Elnöki Hivatal közölte: az ügyben csütörtökre alakítja ki álláspontját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.
