Hírek
2012. Március 20. 07:03, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Még nem indul el a kilakoltatási hullám

A pénzintézetek országosan 5 050, Békés megyében 222, hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésére március végéig, egy tavaly júniusban elfogadott törvény alapján.
Közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara a Békés Megyei Hírlaphoz eljuttatott közleménye szerint az egyes sajtóorgánumokban megjelent hírekkel ellentétben nem kell több ezres, százezres kilakoltatási hullámra számítani. A kamara statisztikái szerint tavaly országosan 200 alatt maradt a kilakoltatások száma, idén várhatóan 250—300 lesz.
A százezres számok azokra vonatkoznak, akiknek 90 napon túli a devizahitel-tartozásuk, ez azonban nem egyezik meg a kilakoltatásra várók számával. A kilakoltatás csak a legvégső állomása egy hosszú folyamatnak. Az adósok ellen először végrehajtás kezdődik, mely akár évekig is elhúzódhat. Eközben több olyan megoldás is létezik, amellyel az adós visszafordíthatja a kilakoltatási folyamatot. A végrehajtó is több javaslattal segíthet a bajba jutottaknak, hogy a kilakoltatást elkerüljék, például részletfizetés, az ingatlan szabadpiaci értékesítése, esetleg önkormányzati adósságkezelési segítség igénybevétele. A kamara közleményében leszögezte, súlyos hiba összemosni a számokat.
Mezőhegyesen már vannak, akik a kilakoltatási szakhoz értek – tudta meg a lap Kovácsné dr. Faltin Erzsébettől, de az önkormányzat nem él ezzel az eszközzel. Az önkormányzatnak a távfűtés és a melegvíz-szolgáltatás ellenértékével tartoznak többen, akad, akiknek a tartozása már meghaladja a félmillió forintot. Mezőhegyes polgármestere azt is elmondta, a devizahitellel tartozók sorsa viszont kérdéses a városban. Reményét fejezte ki, az önkormányzat kap majd állami segítséget, hogy a jelenleg üresen álló sorházakat lakható szükséglakásokká alakítsák át.
Békéscsabán az önálló bírósági végrehajtó által, nagy összegű tartozás miatt kezdeményezett árveréseknél márciusban tizenegy ingatlan érintett – közölték az önkormányzatnál. Áprilisban további huszonegy, májusban pedig tizenhárom ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a kereskedelmi bankok.Békésen kilakoltatásról, kényszerértékesítésről nem tudnak az önkormányzatnál. Hárman-négyen viszont már kértek hatósági bizonyítványt a polgármesteri hivataltól, hogy éljenek az idén januártól életbe lépett, a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény adta lehetőséggel.
A helyi bankfiókok megkezdték az érintett békési lakosok anyagi helyzetének felmérését, az állam pedig a Nemzeti Eszközkezelő révén felvásárolhatja az ingatlant, amennyiben az ügyfél a törvényben leírt feltételeknek megfelel. Budapesten és a megyei jogú városokban a forgalmi érték 55 százalékáért, a városokban 50 százalékáért veheti meg az ingatlant, községekben a forgalmi érték 35 százalékát fizeti a kötelezettségének eleget tenni nem tudó lakosnak, és az érintett bérlőként lakhat tovább az ingatlanban.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 01. 08:21, vasárnap | Belföld
Nemzetgazdasági Minisztérium: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s
A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat -
2025. Június 01. 08:20, vasárnap | Belföld
Vágujhelyi Ferenc: rekordot döntött az eSZJA
2025. Május 31. 13:00, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: a magyar oktatási eredmények meghaladják a világ elitklubjának átlagát
A magyar oktatási eredmények meghaladják az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagát, ami a világ elitklubja
2025. Május 30. 20:44, péntek | Belföld
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal többet költöttek a kártyabirtokosok, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken