Hírek
2017. November 06. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Még egy embert vettek őrizetbe a dámóci mérgezés ügyében
Egy második férfit is őrizetbe vettek a rendőrök a dámóci mérgezéssel összefüggésben, a gyanú szerint tőle származhat a mérgező ital, amely miatt péntek óta többen is kórházba kerültek, és ketten meghaltak
- közölte a rendőrség vasárnap délután a honlapján. Korábban Janasóczki Attila, a Borsod-Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: a bodrogközi településen szombaton egy nő mérgezésben meghalt, előző nap pedig hárman kerültek súlyos, életveszélyes állapotban kórházba, szintén mérgezéses tünetekkel. Egyikük később ugyancsak elhunyt. A szóvivő hozzátette: mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a mérgező folyadékot alkohol helyett fogyasztották az áldozatok és a sértettek.
Az esettel összefüggésben a rendőrök előállítottak egy helyi férfit - akitől az áldozatok a beszerzett információk szerint a mérgező folyadékot vásárolták - és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Délutáni közleményében a rendőrség azt írta: az eljárás további szakaszában a nyomozók egy másik, lácacsékei férfit is őrizetbe vettek, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak
Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2025. December 25. 10:22, csütörtök | Belföld
Orbán karácsonyi interjúja: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar
Ma Európában újra két tábor van: a háborús párt és a békepárt. Jelenleg a háborúpárti erők vannak fölényben. Brüsszel háborút, Magyarország békét akar - mondta a miniszterelnök a Mediaworksnek adott karácsonyi interjúban.
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is
