Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2019. November 18. 16:03, hétfő | Helyi
Forrás: Mucsi Tamás Elnök

Márton napi Rotary Bál

Márton napi Rotary Bál

2019. november 9-én tartotta a hódmezővásárhelyi Rotary Club hagyományos, Márton-napi jótékonysági bálját a Fekete Sas báltermében.

A teltházas esemény résztvevőit dr. Kis Andrea alpolgármester asszony köszöntötte. Mucsi Tamás a Rotary Club elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a vásárhelyi klub egyike volt az első magyar civil jótékonysági szervezeteknek, 1930-ban alakult meg, az ország hatodik Rotary klubjaként. A közel 90 éves hódmezővásárhelyi szervezet elsődleges célja a rászoruló, tehetséges gyermekek támogatása.

A bál bevételét a szervezők a Tündérkert projektre, azon belül is az Észak Utcai Óvoda udvarának felújítására, valamint tehetséges középiskolások ösztöndíjprogramjának finanszírozására fordítják. A jótékony célok mögé számos támogató sorakozott fel, akik mind anyagiakkal, mind tombolatárgyakkal segítették a kitűzött célok elérését.

A vendégfellépők tehetséges, fiatal vásárhelyi énekesek voltak, Lugasi Linett és Meixner Lili óriási sikert aratott. A hangulathoz nagyban hozzájárult a Rotary tagok meglepetés tánca, amely után zsúfolásig megtelt a táncparkett. A hajnalig tartó tánchoz a zenét a Zsomboys Zenekar szolgáltatta.

További képek és videók a Vásárhelyi Rotary facebook oldalán tekinthetők meg.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár

Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön

Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.