Hírek
2018. Október 23. 13:06, kedd |
Belföld
Forrás: mti/MTI/Mohai Balázs
Liszt Ferenc születésnapján szólalt meg újra a Zeneakadémia orgonája
Liszt Ferenc születésének 207. évfordulóján szólalt meg újra a Zeneakadémia felújított Voit-orgonája, amelyet 1967 óta nem hallhatott a közönség.
A megújult hangszert bemutató hétfő esti koncert előtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke felidézte, hogy a Zeneakadémia szenátusa 2010-ben döntött úgy, hogy helyreállítja a korábban "meggyalázott" orgonát, amely 1967-ben hallgatott el végleg.
Hozzáfűzte: "2010 óta az újjászülető magyar állam 640 milliárd forintot, azaz két milliárd eurót fordított több mint 70 már megvalósult és több mint 90 folyamatban lévő kulturális nagyberuházásra. Ezen összeg 92 százalékát a magyar adófizető polgárok, nyolc százalékát az európai uniós támogatások biztosították".
Kövér László kiemelte, hogy soha nem tapasztalt lendülettel és mértékben újul meg a magyar épített örökség és gyarapszanak a kulturális intézmények nemcsak Budapesten, de országszerte és a Kárpát-medencében egyaránt.
Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora felidézte, hogy több mint egy évszázad telt el azóta, hogy 1907. május 15-én először szólalt meg a Zeneakadémia nagytermének koncertorgonája és fél évszázad, hogy a Voit-orgona 1967-ben végleg elnémult, és mögé egy másik orgona épült.
"A Voit-orgona rekonstrukciója nemcsak közös álom volt, hanem a legfontosabb lépés annak érdekében, hogy a Zeneakadémia orgonaparkja megfeleljen a modernkori orgonaoktatás nemzetközi összehasonlításban is legmagasabb követelményeinek" - emelte ki a rektor.
Hangsúlyozta, hogy a 800 millió forintos állami támogatásból megújult, négy manuálos, 74 regiszteres, több mint 4500 síppal rendelkező orgona megújulása miatt világszerte megnőtt az érdeklődés a tanszak iránt is, hiszen hasonló kaliberű történelmi orgonával a világon mindössze két oktatási intézmény, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium és az amerikai Yale Egyetem büszkélkedhet.

A hangszer rekonstrukcióját a német Johannes Klais Orgelbau és magyarországi partnere, az Aeris Orgona Kft. végezte az egyetem orgona tanszakának tanáraiból, műszaki és gazdasági szakembereiből álló szakértői bizottság felügyelete mellett. Az orgonaszakértői feladatokat Szabó Balázs látta el Fassang László orgonaművésszel, a Zeneakadémia orgona tanszakának vezetőjével, a projekt szakmai vezetője pedig Lakatos Gergely főmérnök volt.
A péntek esti orgonaavató koncerten a közönség Erkel, Liszt, Kodály, R. Strauss és Reger alkotásai mellett Szathmáry Zsigmond orgonista-zeneszerző erre az alkalomra írt szimfonikus orgonaversenye is elhangzik Ruppert István, Szabó Balázs, Pálúr János és Fassang László előadásában. A műsort a Bartók Rádió és az M5 tévécsatorna élőben közvetíti, az Eurovízió és az Eurorádió rádió- és televízióállomásai pedig felvételről sugározzák.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
