Hírek
2018. Június 20. 09:18, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
„Leülök és elmesélem, amit láttam”
Vasárnapig tekinthető meg Zsila Sándor fotóművész kiállítása az Alföldi Galériában
Báró Eötvös Loránd (1848-1919) fizikus 1891-ben papírra vetett, a címben szereplő gondolata is lehetne a mottója Zsila Sándor fotóművész kiállításának. A „Boldog órák emlékeképen…” című tárlatot e hét végéig tekinthetik meg a természetfotók kedvelői az Alföldi Galériában, ahol az alkotó június 23-án, szombaton este 9-től a Múzeum Éjszakáján szerzői tárlatvezetést tart.
Zsila Sándor fotóművészt ‑ elmondása szerint ‑ városlakóként sokáig nem érintette meg a természet szépsége. Több, mint három évtizede azonban, a Nimród Fotóklubban tett látogatása óta – ma már tiszteletbeli tagja az egyesületnek ‑ a természetben eltöltött idő igazi ünnep számára, melynek semmihez sem fogható varázsát próbálja visszaadni fényképein. „Utak visznek, utak hoznak, / S hol az álmok találkoznak, / azon a hűs erdő szélén / leülök és elmesélem, amit láttam.” – fogalmazta meg jó százharminc évvel ezelőtt Eötvös báró a hazai természetjárás úttörője ars poeticáját, melynek nyomán az Alföldi Galériába betérők is átélhetik Zsila Sándor természetben és a városokban tett fotós útjait. A mintegy hatvan fotót felvonultató tárlatot egy verses sorvezetővel is végigjárhatják az érdeklődők: minden képhez egy-egy versrészletet választott a művész egy rajongója, hogy ismert költőink soraival gazdagítsa és tegye tartalmasabbá a látottakat. „Csodáltalak ezer szemmel… / De te mind az ezer szemnek / Megmaradtál rejtelemnek…” – illeszkedik Áprily Lajos verse a „tó szellemét” idéző felvételhez.

A Múzeumok Éjszakáján, június 23-án 21 órai kezdettel Zsila Sándor fotóművész tart alkotói tárlatvezetést kiállításán, amelyen a résztvevők megismerhetik, hogy milyen különleges technikai megoldásokkal és újításokkal, milyen kitartó várakozással örökítette meg a sok szemet gyönyörködtető pillanatot a fotográfus.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
