Hírek
2018. Október 30. 15:58, kedd |
Helyi
Forrás: Králik Emese médiareferens
Lakossági fórum november 20-án (kedden)
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok!
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdés a) pontja alapján közzé teszi
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város
(közigazgatási határon belül megjelölt 9 részterületre vonatkozó)
településrendezési eszközeinek módosítása tárgyú véleményezési anyagot, valamint
lakossági fórumot hirdet azzal a céllal, hogy a korábban regisztrált lakos - szervezet, vagy természetes személy - a lakossági fórumon szóban, illetve a lakossági fórumtól számított 8 napon belül – legkésőbb 2018. november 28.-ig – papír alapon személyes benyújtással, vagy elektronikus úton a kommunikációs felületen javaslatot, észrevételt tehet, véleményt nyilváníthat.
Közzététel ideje:
2018. november 2-től 2018. november 23-ig
Helye:
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala épületében (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.),
valamint a város hivatalos honlapján (http://www.hodmezovasarhely.hu/telepulesrendezes/)
Lakossági fórumom ideje:
2018. november 20. (kedd) 12 órai kezdettel
Helyszíne:
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal díszterem
(6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
