Hírek
2016. Január 28. 15:33, csütörtök |
Helyi
Forrás: Elek András sajtó- és kommunikációs munkatárs
Kövek a zsebben

Kedden Pódium előadás a BFMK-ban.
A londoni West End díjnyertes darabjával, Marie Jones: Kövek a zsebben című vígjátékával folytatódik a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Pódium bérletsorozata. A február 2-án, kedden 19 órakor kezdődő előadás főszerepében Rudolf Pétert és Kálloy Molnár Pétert láthatja a közönség a hódmezővásárhelyi kultúrközpont színpadán.
A londoni West End díjnyertes darabja, nem véletlenül hódítja meg szerte a világon a szakmai és a nagyközönséget egyaránt. A nézőket kulisszák mögé kalauzolja, akik egy amerikai filmforgatás kellős közepén találják magukat, Írországban. A fergeteges folytatást a két, statisztát játszó főszereplő biztosítja, akik úgy mesélik el a történetet, hogy a forgatáson megforduló összes karaktert (férfit és nőt válogatás és kegyelem nélkül) maguk keltik életre. Ám a percenként, néha másodpercenként átváltozó szereplők akciója mögött felsejlik a mai Írország kétarcúsága, a tradíció és az elkerülhetetlen (?) amerikanizálódás közötti vergődése - olvasható az előadás ajánlójában. A bravúrszerepet két bravúrszínész, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter alakítja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.