Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2015. Május 14. 13:00, csütörtök | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Kovács Sanyi: Minden percét élveztem a versenyeknek

Kovács Sanyi: Minden percét élveztem a versenyeknek

Zsúfolt volt a május kilencedikéd. Kezdtél egy amatőr autóversenyen és folytattad egy gokart versennyel a napodat.

- Igen, ez így igaz.

Május kilencedike nagyon tartalmas napnak ígérkezett, mivel egy azon napra esett a Kiskunlacházi FRT Rallye és a Birizdo Kart gokartversenye is és szerettünk volna mind a két helyen részt venni és sikeresen helyt állni.

A május kilencedike előtti hetekben már egyeztettem a Rallye főszervezőjével, Balogh Frici Zoltánnal, hogy a rendezvény napján késő délután Kecskeméten is lesz még egy versenye a Mogul Csapat Pilótáinak. Megkértem, hogy technikailag segítsen, hogy a minél korábbi rajtszámokat megkapjuk, ennek az utolsó, vagyis a negyedik mért körnél van nagy jelentősége. Eljött a várva várt nap. Az időjárás is kedvezett nekünk, meleg, száraz időnk volt egész nap. Minden körülmény adott volt egy tartalmas versenyhez. A napot bonyolította, hogy a gyakorló köröket egy nem minden napi esemény szakította félbe, egy fékhibás repülőgép szállt le a pályának egy megfelelő részére, emiatt fél órára félbe szakították az edzést. A verseny tíz óra helyett fél órával később kezdődött. Lement a mindenkinek a három mért köre, majd azonnal következett a negyedik is, nem volt köztük szünet. Lacival megcsináltuk az utolsó mért körünket is és azonnal indultunk Kecskemétre a Birizdo Kart gokartversenyére. A hivatalos nevezés előtt két perccel értünk oda. Nagyon tartalmas, kalandos és mindenek előtt fontos napot tudhatunk magunk mögött. Fizikailag és szellemileg sem volt megterhelő ez a nap, számomra. A csapatfőnökünk nagyon meg volt velünk elégedve az egész nap alatt végzett munkánkkal és az eredményeinkkel is. Nagyon jól éreztem magamat az egész nap folyamán és minden percét élveztem a versenyeknek.

Miként sikerült ezt a két versenyt abszolválnod barátoddal, Turák Lacival?

- Az edzés megkezdése előtt Lacival körbe jártuk a pályát és kielemeztük minden részét. Ezután jöttek a gyakorló körök, két-két bemenetünk volt. Mind a ketten bent ültünk a kocsiban végig, csak a pilóta státuszt váltogattuk körönként. Ezzel még hatékonyabban tudtuk memorizálni a pályát és figyelni a technikás kanyarokra.

Következtek a mért körök. A gumiválasztásunk ideális volt, a kedvező időjárásnak köszönhetően a gumijaim hamar felmelegedtek és szépen betapadtak a megfelelő íveken. Az első köridőmhöz képest a másik három egy másodpercen belül volt. Ez azt jelenti, hogy a pálya szépen fejben volt és tudtam saját magamhoz képest folyamatosan javítani. Nem voltam feszült, még úgy sem, hogy tudtam, nagyon hosszú és kemény a mai nap. Nagyon erős volt a mezőny, sokkal tapasztaltabb versenyzők is voltak rajtam kívül. A nyolcadik helyen végeztem. Laci barátom a hatodik helyet szerezte meg. Gratulálok neki!!

Következett a gokartverseny. A szabadedzésen levezettem az odautazásunk alatt keletkezett feszültségeket. Az időmérő edzésen a kategóriámban az előkelő harmadik helyet szereztem meg, pár tizedre lemaradva a második pozíciótól. A futam elejére viszont megkaptuk az esőt. Éppen annyira esett, hogy csússzon a pálya rendesen. A harmadik helyről indulva feljöttem a másodikra, majd az első helyért folytatott harcban hátulról szabálytalanul külső ívre kitoltak, ami miatt három pozíciót veszítettem. A hatodik helyen értem célba. Az elején zavart, hogy esik az eső, de így legalább megtapasztaltam, milyen vizes, csúszós pályán gokartozni és legközelebb még technikásabban fogok versenyezni. A kitolás, kilökés nem szabályos ebben a versenyben sem, de mivel nem büntetik a szervezők, ezért a versenyzők előszeretettel alkalmazzák, hogy jobb pozíciókba kerülhessenek. Mi viszont szem előtt tartjuk a sportszerűséget. Ha valaki tud, akkor nem kell neki, hogy szabálytalankodjon, én így gondolom.

Legközelebb mikor és hol lesznek versenyeitek?

- Május huszonharmadikán a Birizdo Kart négy órás csapatversenyén veszünk részt Lacival a Mogul Csapatot képviselve, egy csapatban,
Június hatodikán a Birizdo Kart Kupa negyedik fordulója,
Június tizenharmadikán Kiskunlacháza, FRT Rallye Kupasorozat.

Szeretnénk megköszönni a Csapattársammal, Turák Lacival (Fekete László és a Mogul Csapat Pilótái vagyunk) , Balogh Frici Zoltánnak, hogy a Május 9.-én Kiskunlacházán megrendezett FRT- Kupasorozat versenyén technikailag segített nekünk, hogy időben letudjuk a negyedik mért körünket is és időben oda tudjunk érni Kecskemétre, a Birizdo Kart Kupa 3. fordulójára. NAGYON HÁLÁSAK VAGYUNK A SEGÍTSÉGEDÉRT!!!

Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Racing Team-nek, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük.
Köszönöm Turák Lászlónak, aki egyben a csapattársam és a legjobb barátom is, a sok biztatásokat, a sok-sok hasznos versenyzői tanácsokat.

Címkék: autósport, futam, verseny

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.